Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#régészeti lelet

MTI Shake

Római kori átoktáblát tártak fel Nagy-Britanniában

Római kori átoktáblát tártak fel a nagy-britanniai Kent grófságban, az ólomlapocskán ezerhétszáz évvel ezelőtt valaki tizennégy személy megbüntetéséhez kérte az alvilági erők közreműködését - olvasható a BBC-n.

MTI Tech

1100 éves tömegsírra bukkantak Peruban

Az isteneknek feláldozott személyek aludták örök álmukat abban az 1100 éves tömegsírban, amelyet Peruban Limától 800 kilométerre északra tártak fel.

MTI Tech

Szoptatási "divatok" a 18. és a 19 században is léteztek

Míg a jelenlegi általános gyakorlat szerint a csecsemőket legalább féléves korig "illik" anyatejjel kell táplálni, az 1970-es években az anyáknak csak 22 százaléka szoptatott, egy londoni temetőben nyugvók pedig arról tanúskodnak, hogy szoptatási "divatok" a 18. és a 19 században is léteztek.

MTI Tech

Több száz éves leletekre bukkantak Székesfehérváron

A XV.. század közepéből származó "dreihauseni" kőcserép pohár részlete, feltehetően a XV-XVI. században készült palmettás ablakkeretkő, Árpád-kori edénytöredékek, és többféle kút, ciszterna került elő Székesfehérvár palotavárosi településrészén zajló régészeti munkák során.

MTI Tech

Fordulat a "valdarói szerelmesek" sorsában

Állandó otthont keresnek a világ egyik legromantikusabb régészeti leletének számító hatezer éves "valdarói szerelmeseknek", akiket a múlt hétvégén láthatott először a nagyközönség.

1 2 3 4
Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Német László bíboros a pápáról: Oroszlánunk van, aki el fogja kergetni a farkasokat

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Orbán Viktor Simion-ügyben tárgyalt az RMDSZ elnökével

Orbán Viktor Simion-ügyben tárgyalt az RMDSZ elnökével

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

A címlapról ajánljuk