Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#támadás

hvg.hu Bűnügy

Újabb homofób támadó kapott felfüggesztettet Budapesten

A bíróság egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve közérdekű munkára ítélte közösség tagja elleni erőszak miatt azt a két fiatal férfit, akik 2014 áprilisában megrúgtak, majd leköptek két Budapesten tanuló brazil meleg diákot. Az ítélet nem jogerős – közölte hétfőn a két diák képviseletét ellátó Háttér Társaság.

MTI Világ

Egy gyermekkórház is találatot kapott Szíriában

Légicsapás ért hétfőn egy gyerekkórházat, egy iskolát és más polgári célpontokat a szíriai felkelők kezén lévő Azáz városban a török határ közelében. Legalább tizennégyen meghaltak – számoltak be helyiek azután, hogy egy másik kórházat is légitámadás ért Szíriában.

MTI Világ

Dühös tömeg támadt rá egy afrikai diáklányra Indiában

Őrizetbe vettek öt embert csütörtökön az indiai Bangalore-ban, néhány nappal azután, hogy feldühödött emberek nekiestek egy tanzániai diáklánynak. A rendőrség közlekedési szabálysértés miatt vizsgálódik, szerintük nem rasszista támadás történt. Az afrikai lány azt állította, hogy hiába kért segítséget a rendőröktől, nem kapott.

MTI Világ

Legalább 20 embert meggyilkoltak egy Burkina Fasó-i luxushotelben

Előbb csak lövések és robbanások hallatszottak péntek este a Burkina Fasó-i főváros egyik luxushoteljének közelében, amelyet helyszíni sajtójelentések szerint turbánt viselő fegyveres férfiak rohamoztak meg, majd a támadók és a helyi csendőrség között tűzharc kerekedett. Nem sokkal később már túszejtésről szótak a beszámolók, majd legalább 20 halottról szóló hírek érkeztek.

hvg.hu Itthon

Mentőkre támadt egy bedrogozott férfi Budapesten

Először az őt ellátó mentőápolót fojtogatta a férfi, majd a mentőgépkocsi-vezető arcára mért ütéseket mielőtt a rendőrök megfékezhették. A mentők nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtek.

hvg.hu Világ

Megrugdostak egy terhes szomáliai nőt Németországban

Egy zsák krumplival a fején épp hazafelé tartott egy nyolcadik hónapban lévő afrikai nő, amikor ismeretlenek megtámadták. A brandenburgi rendőrség vizsgálja, hogy rasszista motivációja volt-e a támadóknak, akiknek sikerült elmenekülniük.

MTI Világ

Elkapták a belgiumi laktanyára támadó férfit

Rövid hajtóvadászat után elfogták a hétfő délelőtt azt a férfit, aki egy autóval megpróbálta áttörni egy laktanya kapuját a belgiumi Namurban. A hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy bomba volt a kocsiban, amit végül egy külvárosi területen találtak meg. A támadó kihallgatását megkezdték, az ügyészség délutánra ígért tájékoztatást az ügyben.

MTI Világ

Halálos veszélyt jelentenek a választások az afrikai albínókra

Egyre nő az albínók elleni brutális támadások száma Afrikában. A következő hónapokban több országban is választásokat tartanak, és a jelölteknek ilyenkor szokása, hogy a győzelem érdekében varázslókhoz fordulnak, akik a pigmenthiányos emberek testrészeiből készítenek – állításuk szerint – sikert és gazdagságot hozó főzeteket – figyelmeztet az ENSZ emberi jogi szakértője.

1
37 38 39 40 41
69
Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Ilyen az, amikor egy ország nem működik - riport Kubából

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Ezt üzente Magyar Péter a határkerítés mellől

Ezt üzente Magyar Péter a határkerítés mellől

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

A címlapról ajánljuk