Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#állami autók

Autó

Milyen autókat örököltek az új miniszterek?

Csökkent a járművek száma, a rájuk fordított összkiadás; nőtt az átlagéletkoruk és a kihasználtságuk – röviden ez jellemzi az állami autóparkot a kormányváltás előtt. A korábbi kormányszóvivői iroda ezt elsősorban annak tulajdonította, hogy a szocialista kormány 2009-ben is tartotta magát ahhoz a 2008. őszi utasításhoz, amellyel Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök leállította az állami autóflotta központosított megújítását, valamint annak, hogy 2009 nyarától a használatra jogosult személyek száma 56-tal csökkent - olvasható a HVG Cégautó 2010 kiadványban.

hvg.hu Autó

Milliárdokat spórolna meg az állami autók flottakövetése

Az üzleti szektorban átlag 20-25 százalékos megtakarítást jelent, ha egy vállalat az autóit GPS-alapú nyomkövetéssel látja el. Az állami szféra óvatos becslések szerint is legalább ennyit spórolhatna, ha a közpénzből fenntartott autók esetében is kötelezően bevezetnék a flottafelügyeletet. Bár előfordul, hogy néhány állami intézmény tendert ír ki ilyen rendszerekre, a jelenség még messze nem általános.

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Hét touchdown a pályán, Donald Trump a lelátón – ilyen volt a Super Bowl a fotósok szemével

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Elárulta Nagy Márton, milyen árstopra célzott hétfő reggel

Elengedték a szaúdi hatóságok azt a nőt, akit Twitter-bejegyzések miatt 34 év börtönre ítéltek

Elengedték a szaúdi hatóságok azt a nőt, akit Twitter-bejegyzések miatt 34 év börtönre ítéltek

Dróntámadásban hal meg a legtöbb civil Ukrajnában

Dróntámadásban hal meg a legtöbb civil Ukrajnában

Felturbózza a mobiljait a Honor, beépíti a DeepSeek mesterséges intelligenciáját

Felturbózza a mobiljait a Honor, beépíti a DeepSeek mesterséges intelligenciáját

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Újabb halálos repülőgép-baleset történt az USA-ban

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

A címlapról ajánljuk