Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#önkormányzati támogatás

Molnár Barbara Itthon

"Egyéni szocprobléma" – így veszik el a családoktól az ápolási díjat

Márciustól megszűnik a méltányossági ápolási díj: az, aki ezek után otthon ápolja valamelyik családtagját, és alanyi juttatásra nem jogosult, nemhogy egy fillér támogatást nem kap, de az ápolással töltött évek sem számítanak majd bele a szolgálati időbe a nyugdíj meghatározásánál, és még a saját egészségbiztosítását is fizetnie kell. Mivel a változás többféle betegségcsoportban viszonylag kevés embert érint, és az igények is az önkormányzatoknál jelentkeztek, a kormánynak nem kell hangos ellenállással számolnia.

MTI-OS Itthon

Tízezrek kapnak levelet a jegyzőtől

Jövő februártól a települési jegyzők, illetve a városi gyámhivatalok helyett a fővárosi és megyei kormányhivatalok folyósítják az alanyi jogú és a fokozott ápolási szükségletre tekintettel megállapított ápolási díjat, az időskorúak járadékát, a hajléktalan személyek részére kifizetett időskorúak járadékát, az otthonteremtési támogatást és a gyermektartásdíjak megelőlegezését is - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

320 wattos töltés, 10 000 mAh-s akkumulátor: szédületes mobilt villantott a Realme

320 wattos töltés, 10 000 mAh-s akkumulátor: szédületes mobilt villantott a Realme

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Érettségi előtt rúgták ki azt a komáromi tanárt, aki felszólalt az iskolai szexuális visszaélések miatt

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz

Telex: Köze lehet a Ferenciek terénél pénteken történt rendőri akciónak az ukrajnai kémbotrányhoz

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Íme a Mercedes-AMG 1000+ lóerős válasza a Porsche Taycanra

Íme a Mercedes-AMG 1000+ lóerős válasza a Porsche Taycanra

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

A címlapról ajánljuk