Hoffmann Rózsa óta megszoktuk: ha június, akkor menetrendszerűen napirendre kerül a tanév meghosszabbításának – pontosabban fogalmazva – a nyári szünet megrövidítésének témája, állítólag a szülők igényeire alapozva. Annak ellenére, hogy nincs olyan szülői szervezet, mely ezt felvállalná, a kormányzat évek óta kísérletezik akaratának áterőltetésével.

Arról ne essék szó (most), hogy Magyarország klimatikus viszonyai mennyire adekvátak a június végéig tartó iskolai elfoglaltsággal, nézzük inkább a kormány szempontjából a kérdést, a túl hosszú nyári szünet vs. szülők problémái a gyermekek felügyeletének/elhelyezésének kérdésében.

Magyarországon a tanév 180 tanítási napból áll. Ha a nyári szünetet megkurtítjuk, akkor – értelemszerűen – nő az ősszel, télen és tavasszal biztosítandó szünetek napjainak száma. Ezekre az időszakokra (beleértve a nyári szünetet is) az iskolának, illetve az önkormányzatnak kell gondoskodnia a gyerekek szakszerű felügyeletéről. Gyermek ellátatlan nem maradhat, nem is marad.

A munkavállalók túlnyomó többsége (így a gyermekes szülők is) nyárra tervezi kivenni szabadságát, hogy együtt nyaralhasson a család. Így készülnek a munkáltatók is. A hosszabb őszi, téli és tavaszi szünet foglalkoztatási, tervezési és – ne adj isten – egzisztenciális problémákat okozhat, így tehát indokolatlan, és szakmaiatlan is az elképzelés. A pedagógusok szabadságának kiadása, szintén súlyos – akár munkaszervezési, tanítási, pedagógiai – problémákat generálna.

Rövidebb nyári szünet? Nem is lenne teljesen hülyeség

Sok szülőnek probléma, mit csináljon a két és fél hónap alatt a gyerekkel, és az is tény, hogy a nyári szünetben tovább nő a szakadék a szerencsésebb és kevésbé szerencsés családokba született gyerekek teljesítménye között. A megoldás viszont nem a kötelező tanévhosszabbításban van.

Álságos az az érvelés, mely „táborszerű” foglalkozásokról beszél. Aki ilyet állít, az elfelejtette, hogy az iskola épülete oktatásra és nem táborozásra való. Amennyiben tábori foglalkozásokat vizionál az osztálytermekbe és iskolaudvarokra, akkor nem tudja, mit beszél. Ám ha kirándulásokra, múzeumlátogatásokra, strandra és egyéb – valóban – tábori foglalkozásokra gondol, akkor annak finanszírozását is meg kell oldania (valakinek). A kormányzat eddigi gyakorlatát ismerve, biztosak lehetünk abban, hogy nem magukra gondoltak…

Szögezzük le, a táborokra égető szükség van.  Ezzel együtt arra is, hogy az ott munkát vállaló pedagógusokat megfizessék. Azt, hogy tisztességesen, már említeni sem érdemes, de arról mindenképpen szót kell ejteni, hogy ideje végre elfelejteni az ingyenmunkaerő „áldásait”, s értékén kell elismerni azt a munkát, melyet a pedagógusok végeznek a – napi 24 órás szolgálatot jelentő – valódi táborokban, és a napi nyolc órát igénybe vevő napközis táborokban. A szabadságuk ideje alatt…

S végül a kommunikációról... Megszokhattuk, hogy ha valami kiszivárog, és azt az Emmi cáfolja, akkor annak megvalósulása reális lehetőség. Nincs ebben semmi szokatlan, semmi meglepő. Az a tény azonban, hogy a tárca vezetője és az irányítása alá tartozó minisztérium egymásnak ellentmondóan nyilatkozik (24 órán belül), több mint elgondolkodtató. Még a végén felveti a szakértelem kérdését, melyről az önmagát polgárinak tartó politikai oldal híres megmondó emberének elhíresült mondása óta tudjuk, hogy nem más, mint „bolsevista trükk”.

A szerző a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének volt elnöke.