Pilvaker előtt: Meglepődnék, ha paradicsommal dobnának meg, mert Petőfi úr ezt nem így írta
Rekordidő alatt fogytak el a jegyek az idei Pilvakerre. A műfajt hatalmas rajongás övezi, az egyik show-hoz készített dal három évvel ezelőtt tananyag lett. Hogyan készül a műsor? Ki dönt a dalokról és a versekről? Kritizálják-e az alkotókat a feldolgozásokért? Interjú Papp Szabival és Kautzky Armanddal.
hvg.hu: Tavaly nem volt Pilvaker, idén viszont mindössze két óra alatt kelt el a Pilvakerre szóló Aréna-jegyek kilencven százaléka. Számítottak ekkora tömegre?
Papp Szabi: Mindenki fogadásokat kötött, hogy mennyi idő alatt mennek el a jegyek. Októberben indult az értékesítés, jött Ákos (Takács Ákos, a Red Bull Pilvaker ötletgazdája – a szerk.) kétségbeesett arccal, hogy a Halott Pénz két hónapot tippelt. Én kettő hetet mertem mondani, de talán titkon sejtettem, hogy egy nap alatt megtelik az Aréna. Nem vagyok benne biztos, hogy akkor is így történt volna, ha nincs egy év kihagyás, jó kis éheztetés volt ez. Érett már egy ideje, hogy a Pilvaker nagyobb teret kapjon, hiszen ízlésesen, ötletesen és merészen van belefoglalva mindaz, amitől közösséget kovácsolhat. Irodalom, költészet, nemzet, hazafiság – de nem tolakodóan, nem állásfoglalóan.
hvg.hu: A költészet, az irodalom intim dolog: tulajdonképpen kockázat, hogy a műsor átkerült egy ilyen hatalmas térbe. Érzik ennek a veszélyét?
Kautzky Armand: Akit veszély fenyeget, az én vagyok, hiszen én viszem a klasszikus versmondást. Nem szeretem a megzenésített vers kifejezést, mert az, amit a csapat csinál, nem az. Sokkal inkább egy átkomponált, mai, rendkívül populáris módon megfogalmazott költészet, ami való az Arénába. Rappelni, énekelni, zúzni ott hálás feladat, kiállni egy szál hanggal verset mondani, már nem annyira. Szóval én vagyok veszélyben.
P. Sz.: Megvédünk!
K. A.: Érzem a támogatást hátulról. Meg esetleg a súgógépet (ami állítólag nem lesz). Az én műfajomnak a gyönyöre egyben az átka is, hiszen a versmondást nem segítik ritmussal vagy alappal. A tempót illetően a magam ura vagyok, de a próbák alapján szerintem fergeteges lesz.
hvg.hu: Gyakran elhangzik, hogy Kautzky Armand elmaradhatatlan figurája a Pilvakernek, az elejétől kezdve a csapat tagja. Mit szólt, amikor megkeresték az ötlettel?
K. A.: Nem is értettem. Felhívott Ákos teljesen ismeretlenül, hogy jó napot kívánok, a Red Bulltól telefonálok. Mondtam, hogy tessék parancsolni. És elkezdte darálni, hogy lenne itt egy slam poetry, hogy forradalmi ifjak, és nyomjuk a vakert, én meg egy árva szót sem értettem. Emlékszem, a kocsiban ültem, és hosszan hallgattam, majd egy ponton megkérdeztem, hogy bocsánat, de mi is lenne az én dolgom? Hát verseket kellene mondani! – jött a vonal túlsó végéről. Én meg rávágtam, hogy köszönöm szépen, természetesen. Az első – tulajdonképpen – szembesítésem a Vam Designban volt, ott éreztem meg ennek a szellemiségét. Mert tudtam, hogy engem majd egy bizonyos ponton beküldenek, de hogy mi lesz előtte, meg mi lesz utána, arról fogalmam sem volt. De annyira magával ragadott a stílusa, és olyan hangulat volt a nézőtéren, hogy elájultam. A legnagyobb félelmem az volt, hogy ezek a drága barátaim, akik a fiaim lehetnének, hogyan fognak elfogadni engem. De soha nem volt probléma, én feléjük nagyon nyitott voltam, és úgy tűnik, ez visszafelé is érvényes volt. Mindig alig várom a közös munkát.
P. Sz.: Én azon kaptam magam, hogy ezekkel a srácokkal együtt eddig csak fesztiválokon, próbatermekben, benzinkutakon és turnébuszokban üvöltöztünk talajrészegen, hogy ááá, fiatalok vagyunk, ott játszik a Guns’n’Roses, futás! És egymás koncertjeiről estünk be meg estünk le a színpadról évekig. Most meg hirtelen belecsöppentünk egy olyan műsorba, amire azt kell mondani, hogy öregem, erre már nem csak a tinimagazinok fognak odafigyelni, hanem ez itt komolyabb dolog lesz.
hvg.hu: A népzenészeknél szokták mondani, hogy ha nem úgy játsszák a népzenét, ahogy meg volt írva, akkor jön az etnorendőrség, hogy ezt így nem lett volna szabad feldolgozni, mert elveszti a népdal a sajátosságait. Találkoztak már a lírarendőrséggel, kaptak kritikákat, hogy bizonyos verseket nem úgy írt meg a költő?
P. Sz.: Eddig nem érte szó a ház elejét. Azt imádom a Pilvakerben, hogy szabad kezet kapunk. Az idei friss dal a Márciusi Ifjak, felhívtak, hogy én csináljam meg a refrént. A rapperek nyomják a saját vakert, amit ők írnak meg, de nekem a meglévő műből kellett ollóznom egy refrénszöveget. Ez olyan, mintha kicserélném a Let it be akkordjait. Majdhogynem mindegyik sorból lehet refrént csinálni, de én cserélgettem őket, hogy hangzatosabb, forradalmibb legyen. Meglepődnék, ha valaki ezért odavágna egy paradicsomot, hogy te, figyelj már, a Petőfi úr ezt nem így véste kőbe.
Ez a fajta lazaság nyilván hatalmas alázattal párosul, szerintem ez az, ami izgatja a fiatalságot, és ezért veszik meg egy perc alatt a jegyet, mert érzik, hogy itt nem egy kétórás igazgatói beszédet kell hallgatni. Én nem a hip-hopból jövök, én popszövegeket írok, de részemről a megtiszteltetés, hogy azt akarták, a zene oldaláról is legyen egy olyan figura, mint amilyen én vagyok. Színes műsor lesz, stadionrock.
hvg.hu: Tekintsünk kicsit a kulisszák mögé: hogyan születik az előadás, ki dönt a tartalmáról?
P. Sz.: Szabadon ötletelünk. Az előadásnak idén is Szabó Simon a társrendezője az ötletgazda, Takács Ákos mellett. Mindig kell a műsornak egy kerettörténet, hogy legyen benne katarzis, egy egészséges visszaesés, érzelmekkel való játék, ezt szem előtt tartjuk.
K. A.: A csapatban lévő emberek nagyon kreatívak, mindenki behozza saját magát, a saját ötleteit. Van az egésznek egy olyan hajdan volt lánykoromat idéző házibuli hangulata, ami nagyon laza, nem merev, nem akaró, hanem nagyon magától értetődő. Bedobtam, hogy eljátszhatnánk egyszer a Falu végén kurta kocsmát. Lenne narrátor, lenne, aki mulat, hiszen vagyunk páran színészek a színpadon. Hát, ez nem került bele. De nincs a szívemben tüske, mert egyik ötlet sem felesleges vagy rossz. Abból végül született egy dal, az is egy másfajta megközelítés. Nem érzem, hogy valaki ezt diktatórikusan kezelné. Ákos átgondolja, hogy melyek azok a határok, amiket nem kellene átlépni, hol a túlzás, hol a politika, de minden akkor jó, ha mederben folyik.
hvg.hu: Miért nem fér bele, ha politikusabbá válik? Hiszen a költészetet is a mai műfajokkal népszerűsítik, ennek lehetne része az is, hogy társadalomkritikus lesz.
P. Sz.: És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.
K. A.: Szerintem az a kérdés, hogy mit képviselünk. Lehet állást foglalni, de mi alapján?
hvg.hu: Nem pártpolitikára gondolunk, hanem arra, ami körülvesz minket.
K. A.: De az sem egyértelmű. Milyen olyan objektív probléma van, ami mindenkinek problémája? Azon kívül, hogy rossz a levegő, és lehetne beszélni arról, hogy tiszta levegőt Budapestnek. De ennyi. Az egyik azt mondja, rossz az oktatás, a másik azt, hogy rendben van. Az egészségüggyel ugyanez a helyzet.
hvg.hu: Ott van például a kivándorlás, ami nagymértékben érinti a fiatalokat.
K. A.: Van, aki azt írja, hogy többen jöttek haza, mint valaha. Melyik újság alapján vegyük elő a társadalomkritikát? Hová feleljünk meg? Ez nagyon veszélyes.
Általában a művészetnek általános emberi problémákról kell beszélni, amit ki-ki kihall belőle a maga életére vagy problémájára. Én alapvető gondnak tartom a mai művészeti világban, hogy egy az egyben tolják az arcomba a mondanivalót. Nekem mindig az volt a szellemi izgalom, hogy elolvastam egy könyvet, és én így értelmeztem, a másik meg úgy.
hvg.hu: A kérdés nem előzmény nélküli: 2014-ben tizenegy slammer lépett ki cenzúrára hivatkozva.
K. A.: Igen, mert ők aktuálpolitizálni akartak. Lehet sugallni, lehet sejtetni, de a művészet akkor jó, ha csak megbirizgál.
P. Sz.: Mindannyian úgy érezzük, hogy ennek nem erről kell szólnia, hanem a művekről. A Pilvaker engem is közelebb hozott a versekhez, nem is gondoltam rájuk hosszú ideje, csak gyerekkoromban, amikor tanultam. Most újra elővettem őket, hogy hogy is nézünk ki. Nyilván a mondanivaló grandiózus, és jó, hogy ezt a fiatalok megérzik. De az is lehet, hogy úgy sétálnak ki az előadás után, hogy én is színpadra akarok állni. Van olyan dalszövegünk a saját zenekarommal, amit az első lemezen írtunk meg 2001-ben, és a mai napig olyanok, mintha három perccel ezelőtt születtek volna. Egyébként lehet, hogy ez az országnak is köszönhető. Nem azt mondom, hogy ezek zseniálisan megírt szövegek, hanem hogy a mai napig érvényesek.
K. A.: Vagy ott van a Pató Pál úr, amit néhány éve megzenésítettek Szabiék. Annál társadalomkritikusabb vers nincs is. Nem aktuálpolitizálás, a Pató Pálságról szól, arról, hogy én, a magyar ember egy Pató Pál-nemzetben élek. És én olyan vagyok? Ez már egy olyan kérdés, amin a néző elgondolkozhat.
hvg.hu: Három évvel ezelőtt tananyag lett a Pilvaker, a Szavak című vers feldolgozása bekerült a nyolcadikosok irodalomtankönyvébe. Az iskolák sokszor múzeumként üzemelnek, de ez a döntés megkönnyítheti, hogy a gyerekek egy olyan műfajban ismerjék meg a verseket, amely közel áll hozzájuk.
P. Sz.: Tényleg tananyag lett? Nem is tudtam. Én vagyok a legkisebb fogaskerék ebben a gépezetben, én csöppentem bele a legkésőbb, és nekem van a legkisebb szerepem. Szóval ezúton gratulálok a csapatnak.
K. A.: Szerintem egy szellemi forradalom előtt állunk. Én egy klasszikus ember vagyok, de sajnos be kell látni, hogy változás kell. Elképesztő tempóban pörgetik a telefont a fiatalok, pillanatok alatt jönnek-mennek az infók, lehetetlen, hogy emellett egy néni odaálljon fehér köpenyben a tábla elé, és hosszan beszéljen valamiről. Nem köti le a gyerekeket, a sajátjaimon is látom. Muszáj valahogy digitalizálni, felpörgetni az oktatást, sajnos. Ehhez a Pilvaker kevés lenne, de az mindenképpen jó, ha elindít valamiféle modernizálást. Újítani kell. Ott van például az opera, ezt a nagyszerű klasszikus műfajt sokkal közelebb lehetne hozni a fiatalokhoz. Miért ne telne meg az Aréna a Bohéméletre a megfelelő formában?
hvg.hu: Sokszor említi, hogy klasszikus ember, és hogy először úgy gondolta, nehezen beépíthető egy ilyen show-ba a sima versmondás. Nincsenek konfliktusok a műfaji különbségekkel kapcsolatban? Nem fog eltűnni a versmondás a Pilvaker-showból?
K. A.: Egy kanapén ülünk most Szabival, de a kanapé két oldalán. Műfajilag is így van. A többieknek is rangos és kiemelkedő dolog, hogy egy ilyen komoly produkcióban benne vannak.
Nekem meg – aki állandóan verset mondok különböző állami ünnepségeken meg nőnapon – pont az az érdekes, hogy zúznak előttem ezerrel, én meg bejövök a színpadra, és azt mondom: Szülőföldemen. Számukra ez hatalmas trambulin, ha kint vannak a Szigeten vagy egy klubkoncerten, nem kapnak verssort végszóként.
Nincs olyan, hogy te jobb vagy, te rosszabb vagy. Úgy be voltam tojva, mikor először mondtam a Tiszát! Háromszáz kilométeres vers, négy oldal, előttem ment az őrület, tombolt a közönség. Én ott ültem a nézőtéren, onnan kellett feljöjjek, és szorongtam ott a mikrofonommal, hogy fél perc, nem bírom ki. Hogy nekem majd ott meg kell állni, hogy „Nyári napnak alkonyúlatánál”? Hát ki fognak röhögni és hazamennek! De felmentem, és fantasztikus csönd volt. Életem egyik legnagyobb művészi élménye volt az a pillanat.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: