Ezeket a nőket nem lehet megfélemlíteni
Nadia Murad, Malala Juszafzai és Sonita Alizadeh ma már a női erő jelképe, pedig mindannyian olyan országban születtek, ahol a nőknek – bármi történjen is velük vagy ellenük – hallgatniuk és tűrniük kell. Mindannyian megjárták a poklot, és fiatal koruk ellenére már most rengeteget tettek azért, hogy kicsit jobb legyen ezen a világon élni. Ehhez viszont újra és újra fel kell tépniük a saját sebeiket. Így lesznek traumák árán hősök.
A trauma velejárója a fájdalom, ami adott esetben egy teljes életet meghatározhat – de nemcsak negatív irányba. Van, amikor az áldozatokból nemcsak túlélők, hanem aktivisták és harcosok lesznek, akiknek a történetei mozgósító erővel bírnak, ezért fontos, hogy újra meg újra elmeséljék ezeket. A borzalmas élmények átalakítása és átalakulása így nemcsak a túlélőre, hanem a közösségekre, a társadalomra is pozitív hatással lehet. Az elmúlt években több fiatal nő is ezt bizonyította.
Nadia Murad, aki kibírta a kibírhatatlant
Nadia Murad Irakban született, de jelenleg Németországban él. A két helyszínt olyan trauma köti össze, amit külső szemlélőként is nehéz felfogni, nem hogy áldozatként feldolgozni. Nadia Murad azonban újra meg újra felidézi a poklot, amelyen keresztülment, mert a történetének az elmondása egyfajta misszióvá lett, és az egyik legfontosabb eszközzé, hogy megmeneküljön az a mintegy háromezer jazidi lány és nő, aki hozzá hasonlóan az Iszlám Állam fogságába került, és nagy eséllyel szexrabszolga lett mintegy öt évvel ezelőtt. Mert ők még mindig fogságban vannak.
Nadia Muradot jelenleg pszichológusok segítik a traumája feldolgozásában. Bevallása szerint sosem vágyott a szereplésre, és ma is jobban örülne annak, ha az emberek átlagos lányként ismernék, nem pedig egy szörnyűség áldozataként tekintenének rá. Mégis ragaszkodik ehhez a címkéhez, mert csak így tudja aktivizmussá alakítani a traumáját.
2014. szeptember 15-én az Iszlám Állam katonái bevonultak Murad szülővárosába, az iraki Kocsóba, és egyetlen nap alatt a fiatal nő 18 családtagját gyilkolták meg. A férfiakat tömegsírokba lőtték, a nőket összegyűjtötték, és azokat, akiket az Iszlám Állam harcosai túl idősnek találtak a szexrabszolgasághoz, egyszerűen kivégezték. Az ő korát pont megfelelőnek minősítették a szexrabszolgasághoz. A lány akkor látta utoljára édesanyját, amikor szétválasztották őket egymástól. „Még arra sem volt időnk, hogy elbúcsúzzunk egymástól” – idézte fel annak a napnak a fájdalmát a történetét feldolgozó Nadia terhe című dokumentumfilm egyik jelenetében.
Murad Moszulba került, ahol eladták, rendszeresen megkínozták és megerőszakolták. A folyamatos megalázás és fizikai erőszak elől sok nő az öngyilkosságba menekült. Mások a szökést választották, de ezzel hatalmas kockázatot vállaltak. Muradot az első sikertelen szökési kísérlete után hat katona erőszakolta meg. Második próbálkozása sikerrel járt, eljutott az észak-iraki Duhokban található menekülttáborba, a La Libre Belgique című lapon keresztül először innen jutott ki a története a világba. Még ugyanebben az évben egy német menekültprogramnak köszönhetően Németországba jutott.
Murad aktivista munkáját azóta többen segítik, köztük a jazidi jogász Abid Shamdeen, aki ma már a férje, valamint az emberi jogokkal foglalkozó sztárügyvéd, Amal Clooney is, aki elvállalta képviseletét az Iszlám Állam parancsnokai ellen indított ügyében. A történetét és a traumáit azonban neki kell újra és újra elmondania és átélnie. Emberi jogi szervezetekben, kormányzati intézményekben szólalt fel. Részben neki is köszönhető, hogy Németország 2015-ben több mint ezer, az Iszlám Állam elől elmenekült jazidi nőt és gyereket fogadott be.
2015-ben megkapta az EU által alapított Szaharov-díjat, egy évvel később a Václav Havel-díjat is, 2018-ban pedig a második legfiatalabb Nobel-békedíjas lett. Az elmúlt években többször majdnem összeroppant a traumák és a folyamatos médiaszereplés súlya alatt. De végül mindig felállt és folytatta, egy már-már szürreális kötelességtudattól hajtva.
Nadia Murad gyerekként tanár akart lenni, esetleg szépségszalont nyitott volna, miután azonban az Iszlám Állam szétverte az életét és az álmait is, nem maradt más választása, mint hogy a saját történetét mesélje el újra meg újra. A bátorságára csak ráerősít az a méltóság és céltudatosság, amellyel a traumáit felidézi, mert mint Az utolsó lány című könyvében írja, azért kampányol, hogy valóban ő legyen az utolsó lány a világon, akinek hasonló történetet kell elmesélnie.
Malala Juszafzai, akit nem lehet megfélemlíteni
A saját traumájából kellett bátorságot merítenie minden idők legfiatalabb Nobel-békedíjasának, a pakisztáni Malala Juszafzainak is, aki nem akart mást, csak tanulni, de már ezzel a tálibok célkeresztjébe került, és majdnem az életével fizetett érte. Malala Juszafzai alig 11 éves volt, amikor blogolni kezdett arról, hogy milyen az élet a tálibok uralma alatt a Szvát-völgyben. Elképesztő bátorság kellett ahhoz, hogy valaki ott és akkor olyasmit követeljen, hogy a lányok is járhassanak iskolába. Juszafzai mindezt életveszélyes fenyegetések közepette tette, majd az édesanyja aggodalma ellenére még azt is vállalta, hogy hogy egy dokumentumfilmben szerepeljen és édesapjával együtt egyre több nyilvános fórumon is megjelent.
Malalát és a lányiskolát üzemeltető édesapját nem lehetett megfélemlíteni, pedig a tálibok mindent megtettek ezért. 2012. október 9-én pedig minden korábbinál világosabb üzenetet küldtek neki: közvetlen közelről fejbe lőtték a buszon, amelyen iskolába ment.
A táliboknak viszont tudomásul kellett venniük, hogy Malala Juszafzai nagy túlélő. Egy életmentő műtét után Angliába szállították, egy évvel később, alig 15 évesen ő is megkapta a Szaharov-díjat, 17 évesen pedig átvehette a Nobel-békedíjat. Ma már az Oxford Egyetem hallgatója, a hősiesség és a nők erejének a jelképe, akinek a születésnapját nemzetközi Malala-nappá nyilvánította az ENSZ.
A még mindig csak 21 éves fiatal nő a mai napig küzd azért, hogy a világon minél több gyerek oktatásban részesüljön. „Egy gyerek, egy tanár, egy toll és egy könyv meg tudja változtatni a világot” – állítja Malala Juszafzai. Persze nem árt ezek mellé egy mindenre elszánt nő sem.
Sonita Alizadeh, aki dalban mondja el
Van ahol eladó sorban lenni szó szerint üzleti tranzakció, nemcsak valami régről itt maradt kifejezés. Például Iránban, ahol sokaknak azért nem jut eszükbe megkérdőjelezni a gyerekházasságokat, mert az a hagyomány. Mit érezhet egy olyan lány, akit 10 évesen próbáltak először férjhez adni? Akinek konkrét ára van, mint egy bútornak az áruházban? Akit azért akarnak eladni, hogy végre a bátyja is vehessen magának egy rendes feleséget?
Az afgán származású, de Iránban élő Sonita Alizadeh úgy emelte fel a hangját a gyerekházasságok ellen, hogy maga is átélte annak a brutalitását. Miközben egyáltalán nem volt benne a rendszerben az, hogy egy nő szembeszálljon a családjával vagy a rendszerrel.
Az én országomban egy jó lánynak csendben kell maradnia. Nem szabad a jövőre gondolnia, hallgatnia kell a családjára. Egy jó lány olyan, mint a baba, akivel mindenki játszhat
– mondta egy interjúban.
Sonitának azonban álmai voltak, rapper akart lenni. A rapen keresztül pedig megtalálta azt a csatornát, amellyel a saját és a sorstársai traumáját is fel tudta dolgozni. Nem mellesleg a zenéjével nagyon széles közönséget is el tudott érni.
„Suttogok, hogy senki ne hallja, hogy a lányok eladásáról beszélek, senki nem hallhatja meg a hangom, mert a saría ellen megy” – énekeli a YouTube-on nagy karriert befutó Brides for Sale című videóban. A sikerrel azonban kockázatot is vállalt. Nemcsak a téma miatt sodorta veszélybe magát, hanem már azzal, hogy énekelni kezdett, Iránban ugyanis a nők nem énekelhetnek egyedül, mert az épp uralkodó nézet szerint úgy gondolják, hogy a női hang erkölcstelen érzéki izgatottságot eredményezhet.
Sonita Alizadeh ma már az Egyesült Államokban él, és nemcsak rappel, hanem konferenciákon, emberi jogi rendezvényeken szólal fel, hogy felhívja a figyelmet a gyerekházasságok szörnyűségére. A barátnői ugyanis még mindig a testükön viselik a sebeket és zúzódásokat, a gyerekházassággal való szembeszegülés következményeit.
„Mindig azt mondom mindenkinek, hogy higgyenek az elképzelt jövőképben, ahogy én tettem. Bármi lehetséges. Mindaddig megváltoztathatjuk a világot, amíg bátrak vagyunk” – írja legújabb, Brave and Bold című YouTube-videójának leírásában. Sonita Ailzadeh szerint az övéhez hasonló példák segíthetnek abban, hogy minél több lány felismerje, joga van saját döntéseket hozni, és ha még kockázattal is jár, szembeszegülhetnek és alakíthatják a saját sorsukat.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Tízévesen férjhez adták volna, inkább illegális rapper lett
Az afgán Sonita Alizadeh még mindig csak 19 éves, de már kétszer ki akarták házasítani. Másodjára már a menekülést választotta. Iránban rappelni kezdett, pedig ott ez a férfiak privilégiuma. A róla szóló, jelenleg a Verzió fesztiválon vetített dokumentumfilm ráadásul a műfaji határokat is durván feszegeti.
