A Jóbarátoknak már az első két része olyat dobott, amit addig szinte senki

A Jóbarátoknak már az első két része olyat dobott, amit addig szinte senki

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Kovács Bálint
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Újra egy kattintással elérhető a világ egyik legnépszerűbb sorozata, a Jóbarátok összes epizódja. Csaknem harminc évvel később sokan azt hozzák fel, milyen rosszul öregedtek egyes poénjai, de arról ma kevesebb szó esik, milyen bevállalósan kezdődött el annak idején az egész.

Amióta kikerült a Netflix kínálatából, egy ideje nem volt legálisan elérhető a Jóbarátok című, kultikus vígjátéksorozat, de a napokban felkerült az HBO GO-ra mind a 236 epizód, így sokan most kezdik el vagy kezdik újra az egészet az elejéről. És bár ez a tévétörténet valaha volt egyik legnépszerűbb sorozata, 62 Emmy-díjra jelölték, a zárórésze pedig a 2000-es évtized legnézettebb sorozatepizódja lett, befejezése után tizenhét évvel egyre elterjedtebb a nézet, hogy ma már borzasztóan elavult, és szörnyen inkorrekt, ami a társadalmi témákat illeti.

Pedig már a sorozat legelső két epizódja is bizonyítja ennek ellenkezőjét.

Érdemes ma újranézni őket másmilyen szemmel.

Huszonöt éve nem tudjuk megunni a Jóbarátokat

Újra és újra elővesszük. Van, aki ezt használja elalváshoz. Másnál a háttértévézéshez elengedhetetlen - az ismerős hangok jól jönnek a főzéshez, hétvégi munkához egyaránt. Van olyan is, aki az ágyat nyomja vagy éppen lelki bajok gyötrik, és azonnal előveszi a sorozatot, pedig már minden poént ismer, kívülről idézi a párbeszédeket.

Szex és New York a Szex és New York előtt

A Jóbarátok első részét 1994. szeptember 22-én vetítette az NBC, Magyarországra csak 1996 májusában jutott el; a sorozat fejlesztését 1993 végén kezdte el Marta Kauffman és David Crane. Mindez ezúttal több puszta tévétörténeti számháborúnál: hogy megértsük a társadalmi kontextust, nem lehet a mai viszonyokkal összehasonlítani, amikor már olyan film nyerheti meg a legjobbnak járó Oscar-díjat, amely egy fekete meleg fiú identitásának kialakulásáról szól. Mára felismerték a stúdiók, hogy a kisujj eltartásánál több pénzt hoz a konyhára, ha a társadalom minden csoportját megcélozzák filmekkel és sorozatokkal, legyen szó az LMBTQ-közösségről – akár egy kizárólag meleg színészekkel felvett, a londoni meleg szubkultúráról szóló sorozattal –, akár a feketékről, akár feminizmusról, akár fekete, feminista, meleg nőkről.

A Jóbarátok bemutatása viszont mindössze néhány hónappal volt később a Philadelphia című Tom Hanks-film premierjénél, márpedig az volt a legelső, széles közönségnek szánt film, amely egy meleg férfiról, a homoszexualitásról és a homofóbiáról szól. A Jóbarátok két évvel megelőzte a szingli női létet tematizáló, talán legfontosabb popkulturális alkotást, a Bridget Jones naplójának könyvverzióját, és hét évvel a filmet; három évvel a független ügyvédnő életéről szóló Ally McBealt és néggyel a női szexualitást a tévében akkor legbátrabban kibeszélő Szex és New Yorkot.

Ehhez képest a Jóbarátok első részének egyik első mondatából kiderül, hogy a főszereplőt azért hagyta el a felesége, mert rájött, hogy leszbikus, és ennek az indoknak a létjogosultságát senki nem vitatja egy pillanatig sem.

©

A sorozat szó szerint legelső történése pedig az, hogy egy nő rájön, valójában esze ágában sincs a férfiak által kitalált és ráerőltetett élethez, semmi kedve nincs engedelmes, unalmas kellékfeleséggé válni, és a függetlenségéért teljes korábbi életét hajlandó feláldozni, még akkor is, ha emiatt akár hajléktalanná is válna, ha nem fogadná be valaki. Ez a sorozat ikonikus kávézójába még menyasszonyi ruhában, egyenesen az oltár elől betoppanó Rachel történetszála; rögtön az első rész el is jut odáig, hogy a nő szimbolikusan kettévágja a hitelkártyáit, amelyeket az apja fizet, a büszke, de csóró függetlenséget választva.

Persze, a sorozat elsősorban a poénokra épít, de ha mögé nézünk, valójában példaszerűen – és a csaknem harminc évvel ezelőtti korszellemet meghazudtolóan – feminista alapról indult a sztori, ami különösen nagy szó úgy, hogy egy, a lehető legszélesebb közönségnek szánt, szórakoztatóipari termékről van szó.

Az izgató szószöntő

Az első rész sztorija legendás, legalábbis mindenki számára, aki ismeri a Jóbarátokat. Monica, Chandler, Joey és Phoebe törzshelyükön, a Central Perk kávézóban ülnek, amikor halálra vált arccal beállít Ross, akitől épp most költözött ki exfelesége, miután rájött, hogy leszbikus. Rosst hiába biztatják a többiek, hogy örüljön a szingliségnek, hiszen most aztán kibulizhatja magát, ő felkiált: „Én csak újra férj akarok lenni!” Erre a varázsszóra ront be a kávézóba egy ázott nő menyasszonyi ruhában: Rachel, aki az esküvője előtt rájött, még a nászajándékba kapott porcelán szószöntő is jobban felizgatja, mint a vőlegénye, ezért gyorsan lelép az oltártól, és megkeresi egyetlen ismerősét New Yorkban, Monicát.

©

Rachel aztán rövid úton szembesül az önálló felnőttek kihívásaival: életében először nekiáll munkát keresni, megtudja, mi az az adóhivatal, és miért veszi el a pénzét, elmondja az őt őrültnek tartó apjának, hogy nem kér az eddigi életéből, sem a pénzéből.

Azaz az első rész semmi másról nem szól, csak egy ízig-vérig feminista eszméléstörténetről: egy nőről, aki kilép a férfiak által elképzelt életpályából, szembefordul az árral, és minden áldozat árán is önállóvá válik.

És hogy mindez még élesebben kijöjjön, a második részben rögtön megjelennek a hat jóbarát testvérpárja, Monica és Ross szülei, akik a fiúgyereket istenítik, a lányt pedig lenézik. Ők olyan mélyen hisznek a tradicionális, konzervatív és legfőképp patriarchális modellekben, hogy úgy gondolják, Monica szingli életmódjához képest még az is érték, hogy Rachelnek legalább volt egy vőlegénye, még ha borzasztó is.

A két női szereplőnek ilyen körülmények közt kell helyt állnia, és a sorozat a legelső másodperctől fogva egyértelműnek mutatja, hogy helyt is állnak; ez egy pillanatig sem kérdés később sem, szembesüljenek akármilyen problémával.

©

És szintén az első részben kiderül az is, hogy a harmadik női főszereplő, Phoebe még ennél is keményebb világból jön: „Az anyám öngyilkos lett, a mostohaapámat lecsukták. Senkit sem ismertem. Egy albínó pasihoz költöztem, ablakmosó volt a buszpályaudvaron. Aztán ő is öngyilkos lett” – vázolja fel az előéletét pár másodperc alatt. De ő is ott van a többiek között, önállóan és a maga módján sikeresen éli az életét, és nincs szüksége segítségre a boldoguláshoz.

Persze mindez a humor és a romantika mögött bújik meg: így leírva olyannak tűnik az egész, mint valami fekete-fehér művészfilm egy lengyel filmfesztiválról, míg valójában a világ egyik legvidámabb sorozatáról van szó. De akkor is tény, hogy 1994 közepén ebből az alapállásból indult és lett soha nem látott módon sikeres a Jóbarátok.

Nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják - avagy mit lehet még elmondani a Jóbarátokról?

Minden Jóbarátok-rajongó lexikonjának a megalkotására vállalkozott Saul Austerlitz a show alkotóinak a segítségével. A Jóbarátok-generáció című könyvben megszólal többek között az ötletgazda David Crane, Marta Kauffman és Kevin Bright, sőt, írók, jelmeztervezők, kellékesek és természetesen James Burrows rendező is elmesélte az élményeit a sorozatról.

Több mint egy jó röhögés

A második rész a fentieken túl is rátett minderre még egy lapáttal. Ebben állít be ugyanis Rosshoz az exfelesége, Carol, hogy közölje: terhes Ross gyerekével, de a babát értelemszerűen barátnőjével, Susannel együtt tervezi felnevelni, persze ha szeretne, Ross is egyenrangú partner lehetne a szülőségben.

És az egész sorozat alatt mindezen soha, senki nem húzza fel a szemöldökét, soha, semmilyen módon nem kérdőjelezik meg, hogy ez egy működő családmodell lehet.

Mindezt főműsoridőben, egy országos elérésű csatornán, milliók előtt, 1994-ben. Lehet tehát mondani, hogy a Jóbarátok is a nemi, szexuális sztereotípiákra játszott rá a poénok érdekében, de egyrészt azért ebben a rájátszásban mindig ott volt a kifigurázás, a görbe tükör is, másrészt ennél talán jelentősebb, hogy a fentiek alapvetésként tartottak ki tíz évadon keresztül.

©

A későbbi részekben szóba került az is, baj-e, ha egy fiú Barbie-babákkal játszik, pontosabban: hogy ez miért nem baj; a női szereplők áttörték az üvegplafont, és vezetői pozíciókba kerültek, és közben soha nem kérdőjelezte meg senki a jogukat a karrierhez, még közvetlenül a gyerekvállalás után sem. Soha nem hangzott el a számtalan megcsalásról szóló történetben, hogy az – a nőellenes sztereotípiáknak megfelelően – a „csábító nő” hibája lenne, sőt Rachel az egyik részben még össze is fog azzal a nővel, akivel őt csalta meg az exvőlegénye.

És lehet mondani, hogy Chandler transznemű apja „csak egy jó röhögésre kellett” a sorozatba, de tény, hogy a Jóbarátok egyik epizódja arról szól, hogy a gyerek még akkor is ápolhat jó viszonyt az apjával, ha a másik azóta rájött, hogy nőként akar tovább élni. És mindez nem egy rétegközönségnek szánt sorozatban történt, márpedig ez a mainstreamben ma is ritkaság.

Az ugyanakkor igaz, hogy az első két rész szokatlanul előremutató genderfelfogásával végül gyökeresen ellentétesen ért véget a sorozat: az utolsó rész csattanója az, hogy bár Rachel végre megkapná álmai állását, erről végül önként lemond, hogy egy férfival, Ross-szal lehessen, és az fel sem merül, hogy Ross hozna áldozatot érte: hogy elhagyja korábbi családját, azaz a leszbikus pár által (is) nevelt fiát, valamiért lehetetlennek van ábrázolva, míg Rachel lemondása abszolút lehetségesnek. Itt végül talán a saját csapdájába sétált a sorozat: mégiscsak egy romantikus szituációs komédiáról volt szó mindvégig, olyasfajtáról, amelyben az emberek az utolsó pillanatban érik utol a repülőtéren a szerelmüket. És az 52 millió ember által követett finálé nem engedte volna meg, hogy egyszer és mindenkorra egy, a műfaj szabályaival tökéletesen szembemenő véget írjanak neki. (Persze vannak, akik az alapszabályt is antifeminista gesztusként könyvelték el, hogy ugyanis a nők ahelyett, hogy örültek volna önállóságuknak, mindig egy férfi ölelésében akartak kiteljesedni: de hát romantikus sorozatot még soha nem sikerült romantika nélkül írni, ezzel nincs mit tenni.)

©

Így némiképp paradox módon a Jóbarátok előremutatóbb és bátrabb volt 1994-ben, amikor a korát megelőzve csapott le az asztalra egy feminista forgatókönyvet, mint 2004-ben, amikor már amúgy se lett volna akkora szám azt állítani, hogy a nő is ér annyit, mint a férfi. Ezzel együtt is igaz: elég az első két Jóbarátok-epizódot megnézni, hogy azt érezzük:

bár minden sorozat ilyen idejétmúlt lenne még 2021-ben is!

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Hozzászólások