szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A finomságot az Édes Napok Budapest fesztiválon lehet először megkóstolni.

Egy gesztenyés-sárgabarackos-csokoládés süteményt választottak idén Budapest desszertjének. Az édességet a Cocó7 Csokoládé Bolt és Látványműhely alkotta meg, és az október 11-én nyíló Édes Napok Budapest fesztiválon fog bemutatkozni. 

A legjobbnak ítélt süteményt egy ötfős szakmai zsűri választotta ki. A nyertes műhely vezetője, Bretz Bernadett elmondta, hogy kizárólag minőségi alapanyagokat használtak fel a sütemény elkészítéséhez. A gesztenyés-sárgabarackos-csokoládés süteményben brownie-szerű piskótaalapra került egy mandulás ropogós réteg, amire tejszínes étcsokikrémet és rumos aromájú gesztenyekrémet rétegeztek, a süti belsejében vaníliás sárgabarackzselé van szegfűszeggel és fahéjjal fűszerezve, az alkotást csokoládébevonat fedi, a tetejére pedig egy kis gesztenyegolyó is került. 

Október 11−13. között a Szent István-bazilika előtti téren tartják Európa egyik legnagyobb, csokoládéval és édességekkel foglalkozó szakvásárát, az Édes Napok Budapest fesztivált. „Az esemény célja, hogy segítse a magyar cukrász kis- és közepes vállalkozásokat, támogassa a magyar édességmanufaktúrák megerősödését, népszerűsítését” – nyilatkozta Rebrus Csaba, a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (CSÉSZE) elnöke, az Édes Napok főszervezője. 

Rebrus Csaba hozzátette, hogy a magyar édesiparnak jelenleg nagy kihívásokkal kell szembenéznie: az elmúlt időszakban jelentősen növekedett a kakaóbab és más összetevők ára, de az energiára és a munkaerőre is egyre többet kell költeni, miközben a cukrászdák forgalma komoly visszaesést mutat. A CSÉSZE elnöke szerint a magyar kézműves csokoládégyártás jól szerepel a világversenyeken, annak ellenére, hogy a szektor állami támogatásban nem részesül. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!