szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hétfői rosszullétek után nyugodtan telt az éjszaka.

A Vatikán kedd reggeli tájékoztatása szerint Ferenc pápa átaludta az éjszakát, és a napja további pihenéssel folytatódik. Mint mi is írtuk, az egyházfőnél hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel, és délután újraindították nála a nem invazív gépi lélegeztetést.

A hivatalos közlemény szerint ugyan a vérvizsgálatok azt mutatják, hogy nincs újabb légúti fertőzése, a helyzet továbbra is nagyon összetett, és előfordulhat, hogy további légzési elégtelenségek alakulnak ki nála.

Ferenc pápa február 14-én került kórházba kétoldali tüdőgyulladással. Ugyan állapota az elkövetkezendő napokban enyhe javulást mutatott, az orvosai figyelmeztettek, hogy nincs túl a veszélyen. Az egyházfő később vérátömlesztést is kapott, veseelégtelenség is kialakult nála, majd többször is hörgőgörcsroham tört rá.

Amennyire állapota engedte, Ferenc pápa kórházi tartózkodása során dolgozott, illetve vendégeket is fogadott. Néhány nappal ezelőtt például meglátogatta a vatikáni államtitkár és helyettese, ő pedig írásban küldött üzenetet, amelyben megköszönte a támogatást. A pápa emellett ismét imádkozott Ukrajna és más országok békéjéért is.

Ferenc pápa azt is megüzente, hogy kórházi tartózkodását a mindenütt beteg és szenvedő emberekkel való mélységes szolidaritás megtapasztalásaként éli meg. Emellett hálát ad Istennek, hogy lehetőséget adott neki arra, hogy testben és lélekben osztozzon oly sok beteg és szenvedő ember érzéseiben.

Ferenc pápa állapota továbbra is kritikus, már veseelégtelenség is kialakult nála

Újabb jelentés érkezett a Vatikántól, a szombati helyzethez képest jobban van a pápa, de nem sokkal.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!