Egy szír állampolgárt 2002-ben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítéltek Magyarországon. Tíz évvel később ugyanez a személy a magyar hatóságoktól menekültstátuszt kapott, majd hét év múlva ezt visszavonták tőle, arra hivatkozással, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelent. Ezt a döntést támadta meg G. M., különösen arra hivatkozással, hogy egyrészt amikor menekültstátuszt kapott, más ismert volt büntetett előélete, másrészt azért, mert az eljárás során nem kapott sem ő, se jogi képviselője betekintési lehetőséget a vele szemben hozott határozat irataiba.

Az Európai Bíróság azt állapította meg, hogy a magyar hatóságok többszörösen is jogot sértettek. Például akkor, amikor az érintett személy vagy a tanácsadója csupán utólagosan, engedély alapján férhetett hozzá a döntés megalapozó információkhoz, ezeknek a határozatok indokait azonban nem közlik velük. Ugyancsak ellentétes az uniós joggal az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében – amennyiben a nemzetbiztonsági hatóságok indokolás nélküli állásfoglalásban megállapították, hogy valamely személy veszélyt jelent a nemzetbiztonságra – “a nemzetközi védelem iránti kérelem tárgyában eljáró hatóság ezen állásfoglalás alapján köteles módszeresen kizárni az oltalmazotti státuszból ezt a személyt, illetve köteles visszavonni az említett személy számára korábban elismert nemzetközi védelmet”.

Vagyis az idegenrendészeti hatóságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy az Alkotmányvédelemi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ mi alapján nyilvánította nemzetbiztonságra veszélyesnek G. M-et, merthogy “nem kötelezhető arra, hogy a nemzetbiztonsági hatóságok indokolás nélküli és olyan értékelésen nyugvó állásfoglalására támaszkodjon, amelynek a ténybeli alapját nem közölték vele”.

Az Európai Bíróságnak ezen ítélete egy előzetes döntéshozatali eljárásban meghozott határozat, amely ugyan nem dönti el a tagállami jogvitát, a rendelkezéseit azonban figyelembe kell venni.