JANUÁR 23.

Az Országos Rendőr-főkapitányság úgynevezett döglött ügyek osztálya lépre csalta, majd tetten érte Wappler László vállalkozót, amint feltörte egy garázs betonját, ahol ráleltek a valamikor a Balaton királyaként ismert alvilági figura, Szlávy Bulcsú holttestére. A rendőrség azzal gyanúsítja Wapplert, hogy 1997-ben ő lőtte le és betonozta be Szlávyt, akivel elszámolási és magánvitája volt. Az évekig az Autóker Rt. volt vezérigazgatójával, idősebb Wachsler Tamással együtt üzletelő Wappler először 1990-ben hívta fel magára a figyelmet, amikor az érdekeltségében álló Nawa-cégcsoport Kambodzsában tervezett olajat bányászni, majd 2 millió dollárral a Magyar Hitelbank Rt. adósa maradt. Wappler neve újabban akkor került szóba, amikor az egykori Békéscsabai Kötöttárugyár romjain kinőtt, a hitelezőknek 1 milliárd forinttal adós BCB-cégcsoportnál csődbűntett miatt rendeltek el nyomozást. Wappleren kívül gyanúsított Wachsler, kettejük strómanja, Riczu Gyula, illetve Sümeghy Csaba fideszes országgyűlési képviselő, a cégek korábbi tulajdonosa, akinek mentelmi jogát december elején kérte felfüggeszteni a legfőbb ügyész. A rendőrök szerint az Orbán-kormány kamarai kormánybiztosaként dolgozó Sümeghy idejében kezdődött a BCB túlhitelezése. Az OTP 275 millió forintot folyósított a BCB-cégeknek, a pénz azóta sem térült meg. Gyanúsítottként hallgatták ki az OTP Bank Rt. helyi vezetőit, bár az utolsó kölcsönről a bank budapesti központjában döntöttek.

Brutális vihar csapott le Komlóra

Brutális vihar csapott le Komlóra

Pazar időt úszott Hosszú, két aranyat is nyert

Pazar időt úszott Hosszú, két aranyat is nyert

“Orbán Viktor túl erősen beszélt, ennek ma már semmi értelme”

“Orbán Viktor túl erősen beszélt, ennek ma már semmi értelme”

Meghalt Köteles Erzsébet tornász

Meghalt Köteles Erzsébet tornász

Gulyás Gergely: Minden magyar felelős minden magyarért

Gulyás Gergely: Minden magyar felelős minden magyarért

Emberi lábat találtak Mezőlaknál, nem tudják, hogy került oda

Emberi lábat találtak Mezőlaknál, nem tudják, hogy került oda