szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A francia válogatott bejutott a legjobb nyolc közé a németországi labdarúgó-világbajnokságon, miután 3-1-re legyőzte a spanyol együttest.

Zidane és Barthez ismét a brazilok
ellen küzdhetnek
© AP
A franciák a szombati negyeddöntőben a címvédő brazilokkal találkoznak, így megismétlődik az 1998-as finálé, ahol a házigazdák Zidane duplájával és Petit góljával - 3-0-ra nyertek.

A francia-spanyol mérkőzést követően szurkolók és rendőrök csaptak össze Madrid belvárosában kedden éjszaka, miután a spanyol nemzeti tizenegy 3-1-re kikapott Franciaországtól a nyolcaddöntőben, s ezzel elbúcsúzott a németországi világbajnokságtól.

A drukkerek egy óriáskivetítőn nézték végig a találkozót, majd a vereség miatt érzett csalódottságuknak úgy adtak hangot, hogy üvegeket és más tárgyakat dobáltak a kivezényelt rendfenntartók felé. Az összecsapás nyomán 16 embert kellett kórházba szállítani, két személyt őrizetbe vettek.

A találkozón egyébként mindkét együttes a védekezésre fektette a hangsúlyt, ám két egyéni hiba után 1-1-es döntetlennel fordultak a csapatok. A szünet után is kevés helyzet volt, Patrick Vieira azonban egy pontrúgás utáni fejessel eldöntötte a találkozót, a hosszabbításban pedig a vb után visszavonuló Zinedine Zidane adta meg a kegyelemdöfést.

MTI Foci-Eb

Rémgyenge meccsen a 11-esek döntöttek az ukránok javára

Ukrajna válogatottja büntetőpárbajt követően legyőzte Svájc együttesét a németországi labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A 120 perc során egyik gárda sem tudott gólt szerezni, a vb első 11-es párbajában pedig az ukránoknál Milevszkij, Rebrov és Guszev is a hálóba lőtt, míg a svájciaknál senki sem tudta bevenni a kaput.

Az ön bőrében is van egy gomba, és az egészségét köszönheti neki

Az ön bőrében is van egy gomba, és az egészségét köszönheti neki

Ruanda illegális bevándorlók befogadásáról tárgyal az Egyesült Államokkal

Ruanda illegális bevándorlók befogadásáról tárgyal az Egyesült Államokkal

Így avatkozik be Oroszország a lengyelországi elnökválasztásba

Így avatkozik be Oroszország a lengyelországi elnökválasztásba

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón