Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót
hvg360

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

Minden harmadik gyermek túlsúlyos, és ennek döntően életmódbeli oka van. Sok felnőtt hormonbetegnek képzeli magát pusztán azért, mert felszedett néhány kilót – mondta el a HVG-nek adott interjúban Luczay Andrea endokrinológus, gyermekgyógyász, a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság vezetőségi tagja

M. László Ferenc Itthon

Még a gagyi uralja a Balatont – interjú a Kistücsök étterem vezetőjével

A balatoni vendéglátósok is tehetnek róla, hogy a szezon alig három hónapig tart, pedig a tó adottságait egész évben ki lehetne használni – mondta a hvg.hu-nak Csapody Balázs. A balatonszemesi Kistücsök étterem vezetője interjúnkban arról is beszélt, ők miért tudnak egész évben nyereségesen működni.

MTI Világ

100 órát dolgoztak a gigantikus Sziget-flódnin

A világ legnagyobb flódniját kóstolhatták meg a 20. Sziget fesztivál látogatói szerda délután; a tradicionális magyar zsidó sütemény rekordméretű változatához Raj Ráchel tortatervező csapata mintegy 500 kilogramm alapanyagot használt fel.

HVG Gasztro

Új gasztrodivat: vacsora a magasban

Minden értelemben látványkonyhát ígérnek a városok felett a magasban, sztárséfek alkotta finomságokat szervírozó ideiglenes éttermek.

MTI Vállalkozás

Szokatlanul sok dobozos jégkrém fogy idén

Jelentősen nőtt a családi dobozos jégkrémek forgalma a tavalyihoz képest: a GfK Hungária piackutató adatai szerint az idén a második negyedévben ötödével több ilyen jégkrémet vettek a magyarok mint az előző év azonos időszakában.

MTI Gasztro

Megédesítik a hétvégét Csengerújfaluban

Mézkirály- és mézkirálynő-választással, mézvásárral, kóstolóval, mézes ételekkel, süteményekkel, mézbállal és koncertekkel várják a látogatókat a Csengerújfalui Mézfesztiválon szombaton és vasárnap.

-gy- Gasztro

Goldenblog gasztrotörténet, különdíjjal

A sorrendben nyolcadik blogverseny mottója is lehetne, ami az idei Goldenblog nyitóoldalán szerepel: nem hiszünk a műfaj hanyatlását vizionáló huhogóknak. Kis számvetés az előző évekről, és egy meglepetés idénre.

MTI Itthon

EU-s védelmet kérnek a magyar túróra

A hazai tejágazat helyzetének javítására eredetvédelmet kér az Európai Uniótól a Tej Terméktanács a magyar rögös túróra, az erre vonatkozó igényt a szaktárcával történt egyeztetést követően várhatóan szeptemberben vagy októberben nyújtják be - hangsúlyozta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Tej Terméktanács ügyvezetője kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.

hvg.hu Gasztro

A kaliforniaiak vakon bíznak a mexikói tequilában

Negyedszerre rendezték meg a Kaliforniában a Spirits International Prestige versenyt, ahol 39 kategóriában, 302 márka égisze alatt whiskey-ket, likőröket, gineket, vodkákat és tequilákat vakkóstolással bírált el a hatvanfős zsűri.

K.G. Gasztro

Sör, víz, üdítő: abból élnek, hogy tudják, mi a jó

Időről időre felbukkan sajtóközleményekben egy rejtélyes intézmény, a brüsszeli Monde Selection neve. A cég az élelmiszer-gasztro szegmens szinte minden termékének: röviditalok, sörök, borok, ásványvizek, üdítők, konyhakész ételek, diétás és fogyókúrás készítmények, dohánytermékek minősítését elvégzi.

MTI Gasztro

Európában elsőként már szüretelik a Csabagyöngyét

A dél-balatoni Csabagyöngyével kezdődött a szüret Európában. A hungarikumnak számító szőlőfajtából az országban egyedül ezen a borvidéken, a Balaton Agrár Zrt. ültetvényein termelnek jelentős mennyiséget, amelynek felvásárlásával egyedül a badacsonyi Varga Pincészet készít bort 2001-óta, évente átlagosan 200 ezer palackot.

hvg.hu Gasztro

In memoriam Zwack Péter

Nehéz bármit írni, mondani a 85 esztendősen elhunyt Zwack Péterről, amit idáig is ne lehetett volna róla tudni. Mi a magunk módján tisztelgünk, és nem búcsúzunk.

Sz. J. Gasztro

Így lesz Önből olimpikon - Bajnokok reggelije

Ugye jólesik az olimpikonok testén legeltetni a szemünket hölgyeim (és uraim)? A gyönyörködésből ocsúdva jön a sárga irígység. Gyúrhatnánk valami ilyesmire mi is,de legalább egy pár kilót ledobhatnánk.Holnap reggel akár hozzá is kezdhetnénk.

Gy. Zs. Gasztro

Tökéletes zöldborsóleves monszun idején – recept

Az idény egyszerű, hiszen csupa zöld a piac. De lassan mi is elszíneződünk, mert fogytán a levegő. Főzni monszun idején? Melegben hideget, hagyományos helyett valami mást, felejteni a tradíciót. Most anyukánk zöldborsólevese merül.

Molnár Kata Orsolya Gasztro

Kecske-és madárkaják? Rá is lehetne szokni

Amikor először hallottunk a nyers vegán étrendről, gasztronómus ízlelőbimbóink vészt jeleztek, lelki szemeink előtt pedig egy talán egészséges, de fűrészporízű, hervasztó salátatál jelent meg. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna. Találkozásunk a nyers koszttal igen sikeres volt, átmenetileg rajongók lettünk.

1
111 112 113 114 115
234
Örkény-novella elemzése vagy esszéírás – ez a magyarérettségi második részének nagy kérdése

Örkény-novella elemzése vagy esszéírás – ez a magyarérettségi második részének nagy kérdése

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

Amerikai médiaszakértő: Trump Orbán forgatókönyvét vette át a sajtó átalakításához

Kiszivárgott képeken látni, hogyan néz majd ki az új Android

Kiszivárgott képeken látni, hogyan néz majd ki az új Android

Egy „csúnyának tűnő” feladat és egy pontatlan megfogalmazás okozhatott zavart – szaktanárok a matekérettségi második részéről

Egy „csúnyának tűnő” feladat és egy pontatlan megfogalmazás okozhatott zavart – szaktanárok a matekérettségi második részéről

Cipővel dobták meg Kenya elnökét

Cipővel dobták meg Kenya elnökét

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Magyarországon a legújabb 6 hengeres dízel BMW

Magyarországon a legújabb 6 hengeres dízel BMW

A szaktanár szerint a magyarérettségi második része „csemege az irodalom kedvelőinek”

A szaktanár szerint a magyarérettségi második része „csemege az irodalom kedvelőinek”

Két embert letartóztattak a Lady Gaga riói koncertjén tervezett bombamerénylet miatt

Két embert letartóztattak a Lady Gaga riói koncertjén tervezett bombamerénylet miatt

A címlapról ajánljuk