Mostanra, már le is kellett védetni a Torkos Csütörtök elnevezést, úgy elharapózott a dolog. Lettek hát számos helyen egyenesen torkos hetek, hétvégék, takarékos keddek, szerdák. Miért is? Ezer és egy oka van.

Évek óta gyűjtögetett, saját kis „hungarikum” válság előidéző, logikátlan intézkedéseinktől kezdve eddig a nagyig, amiért szidhatjuk a világot. S miért pont a vendéglátás maradna ki ebből? Elég kézzelfoghatóan, a hétköznapokban megtapasztalhatóan tükrözi a mindenkori társadalmi állapotokat. Miközben gasztronómiánk igenis fejlődik és határokon túlmenően ismerszik, úgy kell a vendégért küzdenie a vendéglátók többségének. Akik éppen nem tartoznak a trendik közé, nem divatosak a legfelső top tízezer (?) köreiben, s nem is tudnak több lábon állni, pláne – valószínűleg önhibájukból is – nem tudtak elég, a mindennapi betevőjüket biztosító törzsvendégekre szert tenni, azok lassan lehúzhatják a rolót. Mondhatjuk persze, vesszen a férgese, megérdemli.

S mit csináljunk azokkal a népekkel, akik lassan már csak a tévében látnak éttermet, vacsoracsatát s ehhez hasonlókat, úgy leszoktak a vendéglőbe járásról – még mielőtt egyáltalán hozzászoktathatták volna őket. Hát, legalább egy évben egyszer adjuk meg a lehetőséget, amikor fél áron megrohamozhatják a vendéglátóhelyeket. Ma már 1300 ilyen hely van. Hogy tulajdonosaik, üzemeltetőik közül mennyi hiszi el, az ezen a napon ott levők majd jól visszajönnek, azt nem tudjuk. S azt sem, komolyan veszik-e, ezért nem elég annyit tenni, hogy fél áron igyekeznek mindent lenyomni a vendég torkán. Bezsúfolni kétszer annyi asztalt, amennyi normálisan elférne, a fejetlen-eszetlen kiszolgálást azzal indokolni, hogy nem ekkora rohamra vannak felkészülve, emésztésre sem időt hagyva, pörgetni a turnusokat és így tovább, vajh jó üzletpolitika-e? Egy nap alatt nem lehet behozni egy évet. Na, tudnánk még pár ilyen falvédő bölcsességet elsütni.

De az igazi nagy kérdés: hol itt az éttermi kultúra fejlesztése? Melyik „kocsmárosnak” van igaza? Amelyik mereven elzárkózik az akciótól? Amelyik igenis azért vesz részt benne, mert hisz a vendég „reinkarnálódásában”? Amelyik csak egyszerűen meg akarja lovagolni a lehetőséget? S hány olyan van, amelyik azért csinálja, mert hisz abban, hogy a jó vendéglősök egymásra találnak a jó vendégekkel? A hét bármely napján.

Gy. Zs.