A szokásos problémák egyikével sem találkoztunk az Ybl Palotában, a Pannon Borrégió Top 25 bora közé bekerült italok kóstolóján. Hiába is meresztgettük akkurátusan a szemünket. Eső kizárva, mert az udvar üveggel fedett. A meleg is, mert június 25-én nem volt éppen kánikula. Rideg pincérek helyett jókedvű borászok vagy vidám, ámde jól képzett pincemesterek kínálgatták a borokat. És ami a legjobb: alig voltak a szökőkút körül álldogáló-üldögélő száraz torkú, szenvtelen érdeklődők. Nem kenyerünk a dicsérgetés, de 2900 forintért számolatlanul inni, ilyen körülmények között több borvidék (Pécsi, Szekszárdi, Tolnai és Villányi) legjobb 25 borát, azért nem volt rossz üzlet. Nekünk. Ráadásul idén minden eddiginél több, összesen 47 pincészet indította 137 borát, tehát megfelelően mély volt a merítés.

Mi több, a szemfüles szervezők még a műveletlen borisszát is kisegítették, ugyanis az ismertető füzetecskében feltüntették, milyen sorrendben érdemes végigmenni az italokon. Bár, ha már itt tartunk, akár a javasolt sorrendben is fel lehetett volna állítani az asztalokat, tucatnyi mintavétel után már kicsit zavarossá válhat, hogy a 3-as asztaltól kell a 14-eshez menni vagy fordítva. Na, ugye, hogy találunk problémát, ha kell…

Érdemes volt a szajki olaszrizlinggel kezdeni, a biogazdaságból származó bor ár-érték arányban kiemelkedő (nagyjából ezer forint lehet egy palack). Betározhatnánk belőle a nyárra, hátha egyszer csak tényleg beköszönt. Sokakat foglalkoztató kérdés azonban, hogy vajon a bírák mennyire mérlegelik , hogy egy bor kitűnő vagy pedig „csak” a maga árkategóriájában káprázatos. Néhány termelő halkan morgolódik is emiatt, és azért van igazságuk: ha valaki bekerül a top 25-be 60 ezer palack ezer forintos borral, nyilván másként dörzsöli a tenyerét, mint az, aki egy 700 palackos, ámde 6 ezer forintos nedűvel kapja meg az elismerést. Távol álljon tőlünk, hogy igazságot tegyünk, de annyit mi is megjegyeznénk, hogy meglehetősen izgalmas az egész bekerülési rendszer. Ad-hoc szerűen dől el ugyanis, ki milyen borokkal pályázik, az esetleges aránytalanságokat jól érzékelteti, hogy 5 fehér, 1 rosé, és 19 vörös alkotja az idei top 25-öt. Más kérdés, hogy volt olyan, aki 4-5 féle borral pályázott, s ebből egy került be. Mások mindössze kettővel, ám mind a kettő bekerült – így történt ez például a nemhiába egyre  divatosabb Sauska pincészettel is. Meglepetés is akad: Dúzsi Tamás például pályázott a minden valamirevaló versenyen szemérmetlenül taroló Görögszóval, ehhez képest itt hoppon maradt, s csak a rozéja jutott be. A mester szerint azért eshetett ki, mert az első beküldött palack dugós volt, és ez elvette a bírálók kedvét. Így múlik el a világ dicsősége?

Izgalmas végigkóstolni a három elismerést kapott chardonnay-t. Ezek mindegyike tökéletesen más. Van közte friss reduktív (Danubiana Tolnai), tölgyfahordós érlelésű (Kis Gábor-féle Matias), és francia hordós, irányított erjesztésű is (Sauska Makár). Mindegyiknek más az ára, és mindegyik más ízlésvilágot hordoz. Bajban lehetnek a külföldi ítészek, ezek a fehérek akár három különböző kontinensről is származhatnának. Mondjuk, mi csak egy elveszettnek tűnő ír turistát igazítottunk útba, aki véletlenül toppant be a Károlyi utca 12-be. S a negyedik pohár bor után sem tért magához abból a döbbent felismerésből, hogy Magyarországon nemcsak kéteurós tömegtokajik vannak. Úgy kell neki.

Felkerestük régi favoritunk, a Heumann pincészet asztalát is. A villányi, svájci-német házaspár által működtetett vállalkozásról kevesen hallottak, pedig a 2006-os merlot-juk sírnivalóan finom volt. Semmi magyar vigéckedés, kínos precizitással préselik ki a legjobb minőséget a terroirból, majd önsorsrontóan versenyképes áron hozzák forgalomba. Igaz, főleg Svájcban, mert második hazájuk még nem fedezte fel őket. Két dolog munkál ellenük: kissé semmitmondó címkéik, és az, hogy a többség összekeveri őket a szekszárdi Heimannékkel. Most azonban, úgy tűnik, mindkét probléma megoldódott: a két termelő összefogott, és közös kékfrankost dobott a piacra:a szőlő fele szekszárdi, a másik fele villányi. Már maga az ötlet is zseniális, de a 2008-as bor is könnyeket csalt a szemünkbe. Ja, és a címke: az idei év egyik legdévajabb, s mégis konzervatív címkéjét sikerült megalkotniuk: a U&I feliratú papír nem újhullámosan játékos, a tréfa a két névben való egy betűnyi eltéréssel pedig akár svájciaktól meglepő öniróniára is utalhat.

Sokat fogunk még hallani Hetényi János 2009-es kékfrankosáról, s reméljük az Agancsos Pincészet 2006-os Capitalis Cabernet Franc-járól is.Günzerék 2007-es Ördögárok Merlot Reserve-éről és a Szeleshát Nomádjáról. No, meg a már említett  Sauska megkerülhetetlen 2007-es siklósi 7-eséről. Riczu Tamástól eddig inkább korrekt fröccsöket ismertünk, de a 2008-as francja reménykeltő. Mi kedveljük a villányi Maul pincészet néhány borát, ám ezen a kiállításon a többség inkább azokat a ruhakölteményeket vizslatta, amelyekben a bort kóstoltató hölgyek pompáztak. Már a VinCE-n is feltűntek, de akkor nem tettük szóvá: Maulék a wine and fashion iparban is nyomulnak, ám szerény véleményünk szerint inkább a pincében kellene szorgoskodniuk. Ami minket illet, mi annak jobban örülnénk.