szerző:
Varga Márta

Nincs az a fenyőágakon könnyedén libbenő gyönyörű dísz, ami lekörözné a karácsonyfa legédesebb ékességét, a szaloncukrot.

A Monarchia területén az 1820-as években megjelent első karácsonyfákról még hiányzott. Ezeket almával, dióval, aszalt gyümölcsökkel, habkarikákkal, mézeskaláccsal és papírból kivágott figurákkal díszítették. Az arisztokrácia után az 1840-es évektől már a módosabb polgári családok szalonjaiban is karácsonyfákat állítottak, és a 19. század végén feltűntek a jellegzetes, kézzel készített, selyempapírba és színes sztaniolba burkolt cukorkák. A gyerekek legnagyobb örömére.

A cukorkák őse a krémes állagú fondant cukor, amit a franciák már a 14. század óta készítenek. A fondant készítés mesterfogásai Magyarországon német cukorművesek közvetítésével terjedtek el, és a híres cukrászatok mindegyike változatos ízű, elegáns csomagolású szaloncukrokat kínált vásárlóinak (így van ez ma is). A sztaniolpapírt gyakran díszítették képekkel, a selyempapír végét kézzel rojtozták. A századforduló kifinomult fogyasztói nem csak az édességet fogadták nagy lelkesedéssel, de a pompás sztaniolokat is megőrizték. Kisimítva a kedvenc könyveik lapjai közé vagy kis dobozkákba rejtették.

A Jókai Mór írásaiban még szalonczukkedli néven szereplő csemege gyártásának gépesítése hazánkban több céghez is kötődik: 1883-tól üzemelt a Szentkirályi utcában egy gőzgépekkel felszerelt csokoládégyár, amelyben szaloncukrot is gyártottak. Gerbeaud és Kugler csokoládégyára pedig 1886-ban kezdte meg működését. A karácsonyi finomság elkészítése során a csomagolásban őrizték meg a leghosszabb ideig a kézi munkát. Sok cukrászműhelyben még a II.világháború után is kézzel csomagolták ezt az ünnepi édességet. A míves szaloncukrokat fel lehetett ismerni arról, hogy a csomagolás két végét nem csavarták meg, hanem jellegzetes módon összenyomták – ez több terméken megfigyelhető ma is. Az olló helyett később az úgynevezett riccselőgép rojtozta a csomagolóanyagot, napjainkra pedig fémesen csillogó színes fólia váltotta fel a selyempapírt és a sztaniolt. A gépiesítésnek köszönhetően egy-egy nagyobb gyártónál évente akár 170 millió szem szaloncukor is készülhet!

Magyarországon és a környező országokban a szaloncukrokat csak az 1960-as évektől vonják be csokoládéval. Az ízletes bevonat alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a szaloncukor ne száradjon ki, ne sérüljön meg. Az annak idején leginkább kapható konzum szaloncukor papírja néha kellemetlen meglepetést rejtett: némely darab olyan kemény volt, mintha egy színes kavics került volna az édesség helyére. Érdemes megfigyelni a különböző fajták bevonóinak kakaótartalmát és a csokoládéréteg vastagságát. Mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő változatot: étcsokoládés, tejcsokoládés, vastagabb vagy vékonyabb rétegek kísérik a népszerű ízeket.

A legkedveltebb szaloncukorfajta a zselés, a teljes kínálat csaknem felét teszi ki. Ezt követik a vajkaramellás, a marcipános és a kókuszos változatok. A hagyományos ízek mellett a gyártók minden évben kísérleteznek újdonságokkal, így kóstolhattunk már mákos, diós, mogyorós, gesztenyés, rumos, nugátos, fahéjas, almás, narancsos, ananászos, epres, meggyes, túrós, joghurtos szaloncukrokat. Az idei sláger pedig a tokajis és a Baily’s likörős. A teljes kínálatot talán csak Gombóc Artúr tudná felsorolni.  

Recept
Szaloncukor házilag

A kedvelt karácsonyi csemege receptje először 1891-ben jelent meg a szakácskönyvekben. Kugler Géza Legújabb nagy házi cukrászat című könyvében 17-féle szaloncukor receptet írt le. Íme, egy alap recept a házi készítésű szaloncukor kedvelőinek!

Hozzávalók:
50 dkg cukor
1,5 dl víz
15 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj
10 dkg darált mandula

Tegyük egy edénybe az 50 dkg cukrot és a 1,5 dl vizet. Folyamatos kevergetés mellett főzzük a forrástól számítva körülbelül 5 percig. Porcelántányérra cseppentve ellenőrizzük, hogy a massza mikor kezd besűrűsödni. Ekkor vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a 15 dkg étcsokoládé és 5 dkg vaj vízgőz fölött olvasztott keverékét és a darált mandulát. Ízesíthetjük mazsolával vagy apró darabokra vágott aszalt gyümölcsökkel is. Nedves kézzel sodorjunk a masszából ujjnyi vastagságú rudat, amit még langyosan daraboljunk fel. A darabokat bevonhatjuk olvasztott csokoládéval. Az elkészült szaloncukrokat hidegen csomagoljuk selyempapírba.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Molnár Kata Orsolya Gasztro

Karácsonyi kalács olasz módra - recept

A bejgli és a mézeskalács hagyományosan ott van a magyar családok ünnepi asztalán. De itthon is egyre több helyen bukkan fel az olasz famíliák két nagy kedvence, a panettone és a pandoro.

Egy indonéz férfi 700 kilométert gyalogolt hátrafelé az esőerdők megmentéséért

Egy indonéz férfi 700 kilométert gyalogolt hátrafelé az esőerdők megmentéséért

Három kerületben razziázott a rendőrség

Három kerületben razziázott a rendőrség

Videó: Ezt látták a Gripenek pilótái, amikor augusztus 20-án áthúztak Budapest felett

Videó: Ezt látták a Gripenek pilótái, amikor augusztus 20-án áthúztak Budapest felett

Bárki fizethet majd a nyugdíjasoknak küldött rezsiutalvánnyal

Bárki fizethet majd a nyugdíjasoknak küldött rezsiutalvánnyal

Megnézte a YouTube-on, hogy kell gyémántot keresni – aztán talált egyet

Megnézte a YouTube-on, hogy kell gyémántot keresni – aztán talált egyet

Ewan McGregor újra fénykardot ragad

Ewan McGregor újra fénykardot ragad