„Maurer Oszkár szerint ez az elmúlt évtized legfajtajellegesebb olaszrizlingje” – csippentett a szemével Pósta Gergő, majd töltött. A másfél ezer forint alatti friss tétel kesernyéje hirtelen vágott mellbe, mire csak annyit tudtunk kinyögni, hogy ez bizony nem egy populáris bor. A mester büszkén kihúzta magát, és látszott, telibe találtunk: Póstáék nem népszerű, privát klubokban halványlilán foszforeszkáló címkék takarásában kitöltött borokat kívánnak készíteni.

Azért néha a populáris is összejön nekik: 2009-es cabernet franc-jukat nem lehet nem szeretni, már az illata robban, a 16-os alkohol pedig aprócska édességérzetet is kölcsönöz az egyébként természetesen tökéletesen száraz, gyönyörű bornak.

Ha már ott jártunk, akkor a Póstát dicsérő Maurer Oszkárt is felkerestük. A szerémségi borász először egy friss, 2011-es bakatorral kínált meg, amely részben 103 éves tőkék gyümölcséből készült. Mivel – sajnos – nem vagyunk valami jártasak a bakatorokban, ezért viszonyítási alapunk sincs, annyi azonban bizonyos, hogy a bor nem illeszkedik a Magyarországon jelenleg népszerű fajták könnyű sorába.

boraszportal.hu

A kadarkát már inkább értenénk, ha nem az 1880-as években plántálták volna a tőkéket. Így érteni nem, csak csodálni tudjuk: a világos színű, becsapósan könnyűnek ígérkező bor mazsolás illata előbb elbódít, hogy később átadja a helyét a tömény, fűszeres, datolyás ízeknek.

Ilyen kezdet után már nemigen számítottunk meglepetésekre. Mégis győzött a kíváncsiságunk, és odasomfordáltunk a Csobánci Bormanufaktúra pultjához. A szigorú tekintetű Beöthy János fogadott, aki egyszeriben mosolyra váltott, amint Burgundiára terelődött a szó. Előbb ásványos olaszrizlingjével és jó ivású sillerjével itatott, majd rátértünk a lényegre: az Experiment Burgund nemcsak első blikkre izgalmas kísérlet. Arról van szó, hogy Beöthy úr a francia tölgyben érlelt 2010-es Chardonnay-t egy szép napon lepalackozta, ám a flaskák egy részét jó minőségű és igen drága parafa dugókkal, míg a többit csavaros kupakkal látta el.

Hogy mi lett a kísérletezés végeredménye? Utóbbi kicsit harapósabb, frissebb, míg előbbi gyönyörű, selymes illatával és a hamar előtűnő elegáns fahasználattal hódította meg a Burgundiára (is) nyitott szíveket és ízlelőbimbókat.

Azért nehéz a Terroir-kóstolókról írni, mert az átlagos borissza nem is igazán érti, mit miért tesz a borász, sokszor ösztönösen, máskor tényleg csak virtigli kísérletező kedvtől vezérelve. Az ilyen alkalmakkor viszont, személyesen meg lehet hallgatni a termelők vízióját a borukról,és így mindjárt közelebb kerülünk a dologhoz.

Az egyik asztalnál például meg lehetett vigasztalni Pók Tamást, akinek friss, 2010-es Négykezese még nem heverte ki a palackozás okozta traumát. Ám néhány lépéssel arrébb már Karner Gábort lehetett kifaggatni 2009-es kékfrankos birtokboráról, amibe – szinte véletlenül – nagyjából  8 százaléknyi pinot noir is került. A radikális terméskorlátozás és a két héten át tartó csömöszölés is érződik a 2008-as Vitézföldön – az empirikus tapasztalatokat egészíti ki a borász elbeszélése.

Méltó befejezése lett volna  az estének Pelle 2008-as 6 puttonyos aszúja, ami az  idei Pannon Bormustra csúcsbora volt, de minket hajtott a tudásszomj. Ezért még visszaólálkodtunk ahhoz a pulthoz, ahol külföldi különlegességeket is meg lehetett kóstolni. Másfél hete már volt ugyan egy futó találkozásunk a horvát borokkal a várbeli borfesztiválon, ahol nem igazán tudtuk értelmezni a büszke, kemény nyakú isztriai terant, ám ezúttal lehetőségünk nyílt ilyen fajtából pezsgőt kóstolni.

A Branko Cotar Crna Penina 2007-es vörös pezsgője 6500 forintba kerül, és éles váltás a spanyol Cava, a rizlingből készült furfangos Eymann és a tokaji Királyudvar bubisa után. Sokkal harapósabb, brutálisabb az előbbieknél, de érdekes módon a buborékok sokat szelídítenek rajta. Olyan érzés, mintha azzal a mediterrán macsóval találkoznánk,akinek izmai még erőtől duzzadnak, de már kis kötényben szedi ki a sütőből a tepsis vacsorát. Azért bort még ő választ az ételhez.