Gy.Zs.

Nincs erre objektív válasz. Sokaknak egy miniatűr előétel, köztes ízváltó fogás a fehér terítős éttermek hatalmas tányérjainak közepére halmozva már túlkapásnak tetszik, másoknál a sokkolás kedvéért tintával feketére festett barack üti csak ki a biztosítékot. A gulyáslevesből külön tányérra sakktáblaszerűen felépített répakockák, netán maga a “kockásított” gulyáskivonat, vagy a stampedliben felszolgált “kelkáposzta”, az ehető “föld” és hasonlók  új dimenziót adnak a kulináris élvezeteknek vagy megmosolyogtató túlhajtásai a fine dining forradalomnak?

Különösen érdekes kérdés ez egy olyan korban, ahol az ételfotózás a mindennapos  státuszírás részévé vált, ahol a közösségi oldalak gyakran válnak a foodporn oltári szentségévé. Az étel íze csak egy a járulékos információk közül, a felmagasztosult tálalás azonban önmagán túlmutatóan mesél. Egyes francia éttermek, mint például a három Michelin-csillagos Gilles Goujon is mobiltilalmat vezettek be: a séfek miközben félnek, hogy az ételfotók révén nemcsak a gasztronómiai élmény meglepetése marad el, de a szellemi tulajdonuk is veszélybe kerül, megfosztják attól vendégeiket, hogy műveltségüket, kifinomultságukat, ízlésüket kommunikálják a státuszszimbólumnak is számító fogásokon keresztül. A művészet mindenkié – vagy csak azé, aki megengedheti magának, hogy élőben élvezze?

A gasztronómia művészi létjogosultságát nemcsak az asztalnál kereshetjük, számos (más) művészeti ág emeli be az ételeket eszköztárába, hogy azokon keresztül egy új szinten kommunikáljon. Elég csak a gasztrofilmekre gondolnunk, évről évre landol néhány a magyar mozikban is – mostanság Az ételművész mesél  Bradley Cooperrel a főszerepben a Michelin-csillagokhoz vezető kemény útról. Ezek a filmek, azon túl, hogy guszta tányérjaikkal garantáltan fellendítik a mozik közelében lévő éttermek forgalmát – szinte mindig a szerelemről is szólnak, az ételek pedig gyakran a táplálás szerelem- szeretet nyelveként jelennek meg.

Nehezebb a kapcsolat a képzőművészet/művészet és a gasztronómia között. Nem megfoghatatlan, létezik. Például pár éve a Kogart Ház kiállításaihoz kapcsolódóan  egy-egy festmény volt az ételek ihletője. A Szépművészeti Múzeumban is nem egy tárlatvezetésre került sor, amelyik neves séf interpretálásával zajlott, de a MÜPA-ban néhány hónappal ezelőtt még koncertélményt is fokoztak a szünetben feltálalt falatkák, amelyeket az elhangzott művek ihlettek.

A közelmúltban Sonja Adler sütemények – a Baba au Rhum, vagyis a rum baba -  egyedileg fejlesztett verziói – voltak az iparművész Szász Károly múzsái. Szász Károly régi porcelánokat és üvegeket ment meg, hogy aztán ékszerekként vagy különböző installációkként leheljen beléjük új életet. Mi történik, ha a porcelánok megmentője találkozik egy ikonikus süteménnyel?

Gy.Zs.

 Megszületik a Pastry and Art című gasztroesztétikai kiállítás a budapesti Karton galériában ahol a Cointreau és Limoncello öntetben úszkáló Sonja Adler sütemények letisztult vonalvezetésű üvegei Szász Károly porcelán és üveg kompozícióinak középpontjába kerülnek. A klasszikus, koron átívelő szépség és a sütemények mulandóságának kontrasztja érdekes alkotásokat eredményezett.  

Gy.Zs.

A  Sonja Adler  desszertek egy patinás süteményt emelnek új dimenzióba.  A Baba au Rhum Franciaországban a 18. század első felében született. Stanislaw Leszczynski, a trónjáról kényszerűségből Erős Ágost javára lemondott, ám lotaringiai hercegséggel kárpótolt exkirály egyszerűen megunta a - rozslisztből készült - száraz kuglófokat. Addig-addig panaszkodott  udvari cukrászának, amíg ez a bizonyos Stohrer a száraz, formázott süteményt mazsolával gazdagította, előbb rummal és cseresznyelikőrrel ízesített szirupba, más változatban  fűszerezett Malaga borba vagy csak rumba áztatta. S mert gazdája igencsak kedvelte az Ezeregyéjszaka meséit, Ali babáról nevezte el a süteményt. A cukrászmester 1723-ban elkísérte Versaillesba a herceg leányát, Mariát, aki XV. Lajoshoz ment férjhez.. A mester pedig Párizsban 1730-ban cukrászdát alapított, ahol nagyon népszerűvé vált a rumos baba.

 A nagy gonddal összeválogatott alapanyagokból -  tönkölybúza liszt, himalája só, agavé szirup, kókuszcukor felhasználásával -  készült, Franciaországból érkezett Cointreau és Limoncello koncentrátumba áztatott Sonja Adler süteményeket gyümölccsel, gyümölcssalátával, fagylalttal, krémekkel és tejszínhabbal ajánlotta fogyasztani alkotójuk. Kizárólag felnőtteknek ajánlva.