HVG
Gazdaság
Rég volt ilyen: nagyot esik a dízel és a benzin ára
Érdemes várnia annak, aki a szerdát ki tudja húzni úgy, hogy csak másnap kelljen tankolnia.
A "The Wall Street Journal" és a "The Heritage Foundation" által összeállított rangsor tíz kritérium alapján állítja fel az országok gazdasági szabadságának ranglistáját.
Kedden kora este folytatódott a pénteken kezdődött dollárerősödés, aminek a következtében december 17-e óta először süllyedt az euró 1,33 dollár alá.
Németország, Japán és az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy fejlesztési segélyeit a bruttó hazai termék 0,7 százalékára növeli, de ezt még egyikük sem teljesítette.
Az észak-amerikai profi hokiligában (NHL) érdekelt játékosok képviselőinek és a 30 klubtulajdonosnak a jövő pénteki - döntőnek ígérkező - találkozója előtt az élő legendának számító Wayne Gretzky úgy véli, hogy a bérvita akár több évig is elhúzódhat.
Összesen kilenc távközlési vállalat és pénzügyi befektető kérte meg a Cesky Telecom távközlési vállalat privatizációjával kapcsolatos információs anyagot – mondta a cseh állami vagyonügynökség alelnöke kedden.
Új protekcionista eljárásokhoz kénytelen folyamodni az Európai Unió és az Egyesült Államok, miután január elsején érvényét vesztette a textilexport-kvótarendszer, és ezzel gyakorlatilag megnyílt a világpiac az ázsiai termelők előtt.
Egymilliárd tonna kőolajat rejtő mezőt fedezett fel a Sinopec kínai olajvállalat. Kína olajtartalékai ezzel akár egyharmadukkal is növekedhetnek.
A szlovák központi költségvetés hiánya 70,28 milliárd szlovák korona volt tavaly, elmaradva a tervezett 78,49 milliárdtól – jelentette be a szlovák pénzügyminisztérium hétfőn.
Frankfurti elemzők szerint a Deutsche Börse (DB) akár 1,5 milliárd angol fontot is fizetne, hogy megszerezze a 300 éves londoni tőzsdét ősriválisa, az Euronext elől. Az Euronext párizsi, brüsszeli, amszterdami tőzsdék tulajdonosa.
Az amerikai filmipar tavaly bevételi rekordot ért el: az amerikai mozikban 9,4 milliárd dollárért váltottak jegyet hazai filmekre, ami 1,4 százalékkal több, mint 2003-ban.
Az IBM amerikai számítástechnikai konszern közel egymilliárd dolláros veszteséget halmozott fel az utóbbi években a kínai Lenovo cégnek december elején eladott személyi számítógépes üzletágban.
Nagy-Britannia, a Nyolcak soros elnöke, január közepére megállapodást akar elérni arról, hogy csökkentsék a földrengés és szökőár sújtotta dél-ázsiai országok adósságát.
Olcsó mobiltelefon-szolgáltatást indít márciustól Nagy-Britanniában az easyJet alapítója: mivel a brit piacot a T-Mobile bevonásával készül meghódítani, így német lapjalentések szerint a németországi kezdet sincs távol.
Az új év kezdetével Törökországban hat nullát vágtak le a felhígult török lírából, így a korábban 1,8 millió lírás euróárfolyam helyett 1,8 líra ér egy eurót.
Az Ázsiai Fejlesztési Bank pénteki bejelentése szerint 325 millió dolláros gyorssegélyt folyósít a katasztrófától leginkább sújtott délkelet-ázsiai államoknak, Indonéziának, Srí Lankának és a Maldív-szigeteknek.
Az adóreform keretében január elsejétől 16 százalékra csökkentik az szja-t és a társasági adót Romániában. A továbbiakban járulék- és áfacsökkentést is terveznek - jelentette be Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök.
A Gazprom orosz gázipari monopólium a terv szerint januárban fuzionál a Rosznyefttel anélkül, az összeolvadás utóbbi vállalat újonnan megszerzett egységére, a Juganszknyeftegazra is kiterjedne.
Nemzetközi elemzők szerint jövőre folytatódik a világgazdaság erőteljes növekedése, bár lassabb tempóban, mint 2004-ben. A növekedési előrejelzések nagyjából 3,6 százalék és 4,1 százalék között szóródnak.
Hétfőn jelentős esést szenvedtek el a biztosító társaságok és az utazási irodák részvényei az európai tőzsdéken a hétvégén az Indiai-óceán partvidékén bekövetkezett .
Az euró hétfő reggel 1,3555 dollárral újabb rekordot ért el. Párizsban jegyezték ilyen alacsonyabb a dollárt, amelynek korábbi rekordja 1,3549 dollár volt pénteken. Röviddel utána az euró kissé visszaesett: 1,3541 dollárt ért.
Nagy erőkkel zajlik a mentés a Ronald Reagan nemzeti repülőtér közelében.
Az iskolai bombariadó-hullám nyomán Orbán jól elmondta, hogy a legfontosabb, hogy a migránsokat nem szabad beengedni!. Pedig semmilyen bizonyíték nincs az elkövető kilétére, sőt az érintett országok egyikében sem találtak elkövetőt, ahogy bombát sem.
1,2 millió belépőre, 552 ezer küldeményre, tűzriasztásokra és rosszullétekre is figyelnie kell az Országgyűlési Őrségnek.
Miért érzik úgy a nyugdíjasok, hogy rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek?
Megvannak a szükséges engedélyek, hamarosan indulhatnak a Nemzetközi Űrállomásra.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.