Az EU első negyedévi statisztikája figyelemre méltó képet mutat. Idén az első negyedévben az euróövezeti országok hazai összterméke (GDP) átlagosan 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, miután tavaly éves átlagban 4,1 százalékkal csökkent. Ehhez képest a keresleti oldali összetevői közül a GDP kis híján 58 százalékát adó lakossági fogyasztás az első negyedévben stagnált éves összehasonlításban, miután tavaly 1,1 százalékkal csökkent. A beruházások a tavalyi 10,8 százalékos hanyatlást követően további 5 százalékkal estek vissza. Az export 6 százalékkal nőtt, miután tavaly átlagosan majdnem 13 százalékkal csökkent.

A közfogyasztás ezzel szemben töretlenül fejlődött tavaly: 2,6 százalékkal nőtt, és idén az első negyedévben is 2 százalékkal bővült tovább. Már a válság előtti utolsó évben, 2007-ben is alaposan lemaradt a lakossági fogyasztás évi 1,5 százalékos növekedése nem csak az euróövezeti GDP 2,6 százalékos bővülésétől, de a beruházások 4,2 százalékos és az export 6 százalékos gyarapodásától is. Ugyanakkor a közfogyasztás értéke a jó 2007-es évben is átlagosan 2,2 százalékkal haladta meg az előző évit.

A statisztikából az tűnik ki, hogy a lakossági fogyasztás – a bérek és lakossági jövedelmek alakulása folytán – már jó ideje mostohagyermeke a kelet-európai rendszerváltás után kialakult gazdasági politikának mindenütt a világon. A jó években is messze elmaradt mind a gazdasági növekedéstől, mind a GDP-növekedés más összetevőitől, és megfordítva: az utóbbi évek visszaesését is nagyobb részt a lakossági fogyasztáson kívüli GDP-összetevők okozták. Más oldalról pedig a válságra eddig szemlátomást érzéketlen közkiadások jobb időkben sem sokat lendítettek a lakossági fogyasztáson, a mostani rosszabb időkben pedig csak alig valamelyest fékezték visszaesését.

A hazai piac föllendítése a kilábalás receptje, a hazai piac élénkítése véd meg a visszaeséstől – ez most a gazdaságpolitikusok egyik jelszava szerte a világon. A hazai, pontosabban a lakossági piaccal azonban valójában régóta nem törődik senki, sem nyugaton, sem keleten.

A változatlanul növekvő közkiadások azonban horribilis GDP-arányos államháztartási hiányokat okoztak mind az euróövezetben, mind az övezeten kívül, részint mert a viszonyítás alapjául szolgáló hazai össztermék (GDP) alaposan megcsappant, részint mert – ezzel szoros összefüggésben – az állami bevételek csökkentek. Most pedig a következő a helyzet: a német kormány a következő három évben több mint 80 milliárd euróval, a GDP több mint 3 százalékának megfelelő összeggel csökkenti a közkiadásokat. A francia kormány a nyugdíjakon és az adósságtörlesztésen kívül minden kiadási tételt befagyaszt 2013-ig, egyszersmind 10 százalékkal akarja csökkenteni az állam működési költségeit. Az olasz kormány eddig 24 milliárd eurónyi deficitcsökkentő intézkedést fogadott el, ez a tavalyi GDP 1,7 százalékával egyenértékű. A görög kormánynak 2014-ig a GDP 11 százalékának megfelelő hiánycsökkentést kell elvégeznie az EU-IMF támogatás feltételeként. Spanyolországban a kormány eddig 15 milliárd eurónyi költségcsökkentést határozott el idénre és a jövő évre.

Hitel belátható időn belül nem lesz a régi módon elérhető: 2008 óta elapasztotta a nemzetközi pénzügyi válság, a maradékot most majd elszívja a válságkezelés ára: az államháztartási deficitek finanszírozása. Utána pedig a deficitcsökkentés miatt fogyhatnak tovább a lakossági fogyasztás eddig is szűkös forrásai. A lakosság mellett a kisebb-nagyobb vállalatok is nehezen juthatnak hitelhez, annyira óvatosak a bankok – de minek is, ha kereslet sem ígérkezik, ki tudja, akad-e vevő a termékeikre?

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől a minap azt kérdezték az egyik kereskedelmi rádióban, hogyan lehetne, kellene élénkíteni a belső piacot. A válasz: hitelből mostanában nem lehet, tehát csak olyan eszközök jöhetnek számításba, amelyek nem kerülnek pénzbe, nevezetesen az EU-források, a patrióta vásárlói szokások, a bürokrácia leépítése, a kis és közepes vállalkozások élénkítése, az alternatív energia fejlesztése, a mezőgazdaságban az élőmunka-igényes ágazatok erősítése, az élelmiszer-feldolgozás, a bio-élelmiszerek népszerűsítése és sok minden más. Egyvalami nem jutott eszébe: több fizetést kellene adni az embereknek, hogy vásárolni tudjanak, ha netán kimerészkednek a piacra akár Magyarországon, akár bárhol a világon.

Több fizetés: ez nyugaton sem jutott még eszébe senkinek, a korábbi jó években sem, most pedig még kevésbé. Meglehet, most már tényleg nincs is miből többet fizetni a dolgozóknak. Ám, ha a csökkenő jövedelmek és a hitelszűke után a kényszerű deficitcsökkentések miatt a közkiadások sovány tápereje is elapad, akkor bizonyára nehéz idők jönnek.

Mészáros György, MTI