„Az nyer majd a mostani gazdasági válságon, aki nagyobb gazdasági növekedést tud produkálni” – véli Jean-Paul Betbèze, a Crédit Agricole, a párizsi székhelyű, 26 millió ügyféllel rendelkező pénzintézet vezető közgazdásza, a francia miniszterelnök gazdasági tanácsadója. Kézenfekvő megoldásnak tűnik a devizák gyengítése, ezért meg is indult egyfajta „kinek gyengébb a devizája vetélkedés” az óceán két partja között.

A Becsületrend lovagjaként, egy párizsi egyetem tanáraként is ismert közgazdasági szakértő, Jean-Paul Betbèze nemrégiben Budapesten járt, és sajtóbeszélgetésén elmondta: az ideális euró/dollár árfolyam valahol 1,15 és 1,30 között lenne, de ennek a sávnak a határai plusz-mínusz 0,15-tel kitolódnak, ezért nem lehet azt mondani, hogy a dollár most túl gyenge lenne az euróhoz képest. Betbèze szerint Amerikában ennek a politikának nincsenek komoly ellenzői, ebben nagyjából konszenzus van a gazdaságpolitika és a pénzügypolitika irányítói között.

Óvatosabb az európai monetáris politika

Európában ezzel szemben a pénzügypolitika óvatosabb, az euró gyengítése nem kimondott cél, inkább a tartós és kiszámítható növekedés és az euró értékének őrzése a sokat hangoztatott vélemény, miközben azért az esetleges árfolyam-lemorzsolódást hallgatólagosan el-eltűri az Európai Központi Bank. (Csütörtökön egyébként változatlanul, 1 százalékon maradt az EKB alapkamata, ami rendkívül alacsony szint és inkább a gazdasági növekedést, mint az euró stabilitást szolgálja – tehetjük ehhez hozzá.)

Betbèze szerint Európa nem is folytathatja ugyanazt a politikát, amit Amerika, nem lehet mindenáron a növekedést hajszolni, és ezt a brit példa is mutatja. London hagyta az angol font gyors leértékelődését, ám hamarosan szembesülnie kellett azzal, hogy ez pénzügyileg komoly kockázatokkal jár, hiszen Nagy-Britannia a világ egyik legeladósodottabb országa lett.

Menedzselt várakozások - tanácsok Magyarországnak

Mindezt figyelembe véve Betbèze szerint Európának meg kell találni óvatos egyensúlyozással a szigorú pénzügypolitika, a visszafogott (és koordinált) államháztartási politikák révén a kiutat a mostani válságból. A legfontosabb a hosszú távú gondolkodás, az akár évtizedes, de mindenképpen fenntartható növekedési célok kitűzése, és azok következetes betartása, amit Betbèze „menedzselt várakozások” módszereként aposztrofált. Magyarország számára is azt ajánlotta: tűzzön ki bármilyen növekedési célt az ország, ahhoz a középtávú célhoz azonban tartsa magát – a nyilatkozatok szintjén is – rövid távon egyaránt. Mindezt megbízhatóan, kiszámíthatóan kell tenni.

A dollár-euró párharc győztese paradox módon a japán jen, vagy a svájci frank lehet. Maga a dollár is győzhet,  mert a jennel és a frankkal együtt ezek egyben tartalék devizáknak is számítanak. A dollár leértékelődése egyetlen államnak azonban biztosan nem tetszik - magyarázta Betbèze -, ez pedig Kína, amely ezermilliárdos nagyságrendben vásárolt és tart kezében amerikai állampapírokat, így egyre inkább aggódik befektetéseinek értékállósága miatt.

Kína és India

Kínáról és Indiáról is kérdeztük Betbèze-t, de a francia szakértő nem csatlakozott a világszerte elterjedt nézetekhez, hogy ez a két állam lesz a mostani válság két nyertese. Szavaiból kiderült: nem szabad úgy versenyezni, hogy eleve feladjuk, és azt mondjuk: Európa veszíteni fog, mert akkor tényleg ez fog történni.

„Egy nagy hánykódó hajóban ülünk” – válaszolta Görögország kapcsán -, így aki bajban van, annak segíteni kell, ez vezérelte Európát a segélycsomag összeállításakor. 15 kisebb csónak közül néhány már biztosan elsüllyedt volna, de az összefogással sikerült megakadályozni, hogy az eladósodottsági pánik átterjedjen Portugáliára, majd Spanyolországra. Végső soron Franciaország is súlyos adósságokkal terhelt – magyarázta a párizsi szakértő -, ezért is volt Franciaországnak is érdeke a görögök megsegítése.

A német példa

A franciáknak ebből a szempontból a németeket kell követniük: az általuk folytatott szigorú költségvetési politikát kell – amennyire lehetséges – Franciaországra is átültetni. Ez azonban nem valósítható meg tökéletesen, hiszen Franciaországnak nincsenek olyan exportcikkei, mint a német autó- és gépiparnak, amelyek a magas hozzáadott értéknek köszönhetően még a válság idején is exporttöbbletet biztosítanak Berlinnek. Éppen ezért a franciáknak azon kell igyekezniük, hogy a német pénzügyi és költségvetési politikához idomuljanak. Azt a hitelességet, amelyet a németek kivívtak maguknak a piacon, a franciák is a magukénak tudhatják akkor, ha szomszédjukhoz hasonlóan cselekednek.

A válságból való kimenetel egyik sarokpontja azonban nem a rövid és középtávon megőrzendő hitelesség kérdése csupán. Hosszabb távon Európának ki kell találnia, miben jobb a világ többi részénél, és itt fontossá válik a kutatás-fejlesztés és az innováció. Az erre fordított közpénzeket is növelni kell, de javítani kell a cégek bevonását is a tudományos és kutatás-fejlesztési szektorokba. Így az innováció nagymértékben hozzájárulhat Európa versenyképességének javításához a francia elemző szerint.