szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pozitív hangulatban emelkedést várnak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a szakértők, akik a lefelé mutató korrekció lehetőségére is felhívták a figyelmet.

A BÉT részvényindexe, a BUX 16,65 pontos csökkenéssel, 24 434,73 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,07 százalékkal gyengült.

Varga Zoltán, a QUAESTOR és Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint az OTP és a Mol a csütörtöki kereskedés során "ellenálláshoz" érkezett, így a két papírnak nem lesz könnyű tovább emelkedni - vélekedett Varga Zoltán. A QUAESTOR elemzője úgy véli, a Magyar Telekom előtt nincsenek fontosabb szintek, így ott zökkenőmentes lehet az emelkedés. A Richter és az Egis gyengébben szerepelhet köszönhetően a gyógyszerkasszával kapcsolatos kormányzati terveknek - jegyzi meg Varga Zoltán. Az elemző várakozása szerint továbbra is erős marad a forint, aminek árfolyama az euróval szemben a következő időszakban 263-268 között mozoghat.

Balásy Zsolt megjegyezte, hogy az előző napok emelkedése talán pénteken is folytatódhat. A Concorde elemzője azonban a lehetséges korrekcióra is figyelmeztetett, megjegyezve, hogy az OTP nagyon "túlvett". Tavaly október óta négyszer volt erre példa, amit minden alkalommal kisebb-nagyobb korrekció követett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,82 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 24 451,38 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma az átlagosnál jóval magasabb volt, 43,5 milliárd forint értékben születtek üzletek, ebből 31 milliárd az OTP részvényeire. A vezető papírok a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 350 forinttal, 1,39 százalékkal 25 550 forintra erősödött, 8,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 22 forinttal, 0,35 százalékkal 6 280 forintra nőtt, forgalmuk 31,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,17 százalékkal 607 forintra emelkedett, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 20 forinttal, 0,05 százalékkal 38 680 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!