A központi banki intézkedés csökkenti a kihelyezhető pénzmennyiséget és így a gazdaság lehűtésére irányul. A kormány most 9,7 százalékra teszi a gazdaság idei növekedésének ütemét, ami messze a legjobb teljesítmény a vezető gazdaságok sorában. Kína ma már a világ második legnagyobb gazdasága - csak az amerikai előzi meg -, s mivel az elmúlt két évben a globális növekedés legerősebb motorját jelentette, a kínai pénzproblémákat a Wal-Mart áruházaktól a Wall Streetig és azon túl is mindenütt megérzik.

A magas inflációval véget érhet az a helyzet, amelyben Kína a világ olcsó műhely szerepét tölti be. Ha pedig a kormány inflációellenes intézkedései következtében a kínai gazdaság megtorpan, az a nemzetközi gazdaság kilátásaira is kihat. Kínában az infláció a Peking számára kiemelten fontos társadalmi stabilitást is veszélyezteti - azóta, hogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet autoriter kormányai népi felkelések célpontjává váltak, ez különösen kényes téma a vezetés számára.

"A kínai infláció nagy gond, és a tényleges számok a hivatalos jelentéseknél is rosszabbak" - mondta a NYT-nak Carmen M. Reinhart, a washingtoni Peterson Institute for International Economics közgazdásza. Az elemző szerint Peking dilemmája az, hogy miközben egyfelől ösztönözni szeretné a fenntartható fejlődést, másfelől azért kell küzdenie, hogy kézben tartsa az inflációt.

Az élelmiszerárak meredeken emelkednek, a kormányzati adatok szerint a fogyasztói árak márciusban 5,4 százalékos növekedést mutattak, ez csaknem három éve a legnagyobb. Peking ezért szigorította a bankkölcsönzés korlátait és növelte a hitelek kamatlábát, azaz nehezítette a hitelezést, illetve növelte a banki betétek kamatát is, hogy ezzel ösztönözze a megtakarításokat.

A legutóbbi döntés, amely már 20,5 százalékra növelte a kötelező tartalékráta szintjét, a negyedik emelés volt az idén. Ezen túlmenően a kormány növelte a mezőgazdasági támogatásokat is, hogy fékezze az élelmiszerárak emelkedését, és megpróbálta tiltani bizonyos kínai cégeknek a fogyasztói árak növelését.

Az elemzők szerint a kínai fékező intézkedések mérlege ellentmondásos. A növekedés ugyan lassulni kezdett a viharos évi mintegy 10 százalékhoz képest, de az infláció csak súlyosbodott. Így például az ingatlanárak annak ellenére tovább emelkedtek, hogy Peking e piac megfékezését helyezte kilátásba és azt ígérte: a következő években sok milliárd dollárt költ arra, hogy elérhető árú lakásokat építsen.

Peking nem befolyásolhatja az olyan globális tényezőket, mint az áruk, az üzemanyagok és az élelmiszerek nemzetközi árszintje. A ma már a világ legnagyobb autópiacának számító Kína üzemanyagigénye meredeken nő, miközben a benzinárak 25 százalékkal nagyobbak, mint 2009 decemberében. Kína feszültségekkel járó gazdasági boomja 2009 elején, a globális pénzügyi válság idején bontakozott ki: ekkor Peking 586 milliárd dollárnak megfelelő ösztönző csomaggal támogatta meg a gazdaságot és az állami bankok rekordösszegű pénzt kölcsönöztek. A bőkezűbb gazdaságpolitika és a helyi kormányzatok nagy beruházásai felélesztették a gazdasági növekedést, de már akkor aggodalmakat keltett az ingatlanárak megugrása, a nagyvonalú banki kölcsönzés és a helyi hatóságok által felhalmozott hatalmas adósság.

Egyes szakértők attól tartanak, hogy a buborék kipukkad, és az 1980-as évek óta tartó fejlődés fő ösztönzőinek számító állami tulajdonú bankok nyakán marad egy sor behajthatatlan kölcsön.

Peking és számos helyi kormányzat növelni kívánta a fogyasztást és a munkaadókat a bérek emelésére ösztönözte. A kormány emelte a minimálbéreket, hogy csökkentse a szegények és gazdagok közötti nagy jövedelemkülönbséget. Ez azonban növeli a termelési költségeket és így az árakat is. Sok szakértő szerint a növekvő fizetések az elkövetkező években további inflációs forrást jelentenek majd, az előző évtized évi átlagban 1,8 százalékos áremelkedése után évi 5 százalékos következhet.

Ez viszont arra vezet, hogy az amerikai, európai és más vásárlóknak vagy többet kell fizetniük ezekért a termékekért, vagy másutt kell keresniük olcsóbb szállítókat. Sok kínai exportőr ma már nem hajlandó szállítani a nyugati kereskedelmi láncok által megjelölt árakon.

Sok elemző szerint a kínai kormány további gazdasági fékező intézkedésekre fog kényszerülni, ám ezek hatása eddig sem volt meggyőző és Peking megtapasztalhatja, hogy a gazdaságot nem lehet felülről irányítani - különösen akkor nem, ha nincs egy igazán autonóm jegybank. Pekingben nincs az amerikai FED elnökéhez, Ben S. Bernankéhez hasonlítható hatalmú, a kormányzattól független személy, s ez azt jelentheti, hogy senki sem képes elzárni a növekedést tápláló csapot. A NYT idézte a pekingi egyetem közgazdászát, Csang Vej-jinget (Zhang Weiying), aki szerint "hosszú időbe telhet, amíg a nagy ösztönző csomag után meg lehet szüntetni az inflációt".

A kínaiak az elmúlt években sokat nyertek a gyors gazdasági fejlődéssel, de most úgy érzik, hogy az infláció kikezdi annak eredményeit. "Az árak felmentek" - mondta a lapnak Vang (Wang) nevű sanghaji nyugdíjas. "Ez aggasztja az embereket és veszélyezteti a társadalom stabilitását. Ebben az értelemben a mi nemzedékünk még a Mao-korszak iránt is némi nosztalgiát érez."