szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,37 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 16.782,53 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője az MTI-vel azt közölte: ideges kereskedés után minimális emelkedéssel zárt a hazai részvényindex, a befektetőket a görög parlament bizalmi szavazása, illetve a G20-as találkozó kimenetele tartotta izgalomban. A jövő hét kereskedési irányát is főként az eurózónával kapcsolatos aggodalmak, illetve az arra adandó válaszok határozhatják meg - tette hozzá.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint érdekes nap volt a pénteki, a fejlett piacok, azon belül is a német, a francia és az amerikai is mínuszban volt, a régióban kis mértékű gyengülés történt, a BÉT a jobban teljesítők közé tartozott. Vegyes makrogazdasági adatok érkeztek az Egyesült Államokból, a vártnál rosszabb ipari megrendelésről számoltak be az eurózónából - ismertette Varjú Péter.  Mint mondta, a befektetők továbbra is a görögországi híreket várják.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint is Görögország van a fókuszban. "Adatvárós nap volt a pénteki" - jegyezte meg hozzátéve, hogy először az amerikai makrogazdasági adatokat várta a piac, most pedig a görögországi események kimenetelére várnak a befektetők. A görög parlamentben várhatóan a késő esti órákban tartják a bizalmi szavazást.

A Mol 290 forinttal, 1,83 százalékkal 16.100 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 24 forinttal, 0,74 százalékkal 3.226 forintra csökkent, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,19 százalékkal 520 forintra nőtt, forgalma 598,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 110 forinttal, 0,31 százalékkal 35.410 forintra emelkedett, a részvények forgalma 186,8 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott 17.800 forintot ért, forgalma 65,6 millió forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.354,23 ponton zárt pénteken, ez 10,23 pontos, 0,76 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!