szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A nemzetgazdasági miniszter nem lesz jelen azokon a tárgyalásokon, amelyet a Nemzetközi Valutaalappal kezd a kormány.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegációt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon - jelentette be a kormányszóvivő szerdán. Giró-Szász András közölte: a kormány "lényegében a tegnapi naptól fogva" kész az IMF-tárgyalások megkezdésére.

Mint mondta, a kormány kijelölte a hivatalos delegációt, amelyet Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezet. A küldöttség tagja Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke.

Fazekas István
A Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium november 18-án jelentette be, hogy a korábban ezzel ellentétes kormányzati üzenetek dacára együttműködést kezdeményeznek a valutaalappal. Az IMF röviddel ezután reakciójában azt írta, hogy a magyar kormány még nem kereste meg őket. Egy nappal később a kapcsolatfelvétel megtörtént, amit Matolcsy tárcája úgy kommunikált, hogy a kormány már meg is kezdte a tárgyalásokat az IMF-fel és az Európai Unióval. A kormányszóvivő tájékoztatása alapján a tárgyalódelegáció még csak most állt fel.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!