szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 289,54 pontos csökkenéssel, 18 739,67 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest ez 1,52 század százalékos gyengülés.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese a szerdai kereskedés nyitása előtt azt mondta: a nemzetközi piacok estek az elmúlt napokban, aggódnak a befektetők a világgazdaság növekedési kilátásaival, illetve az európai adósságválsággal kapcsolatban, így inkább a kockázatkerülés jellemzi a befektetőket. A negatív nemzetközi hangulatra a magyar tőzsde is reagál majd szerdán, de a nap végére stabilizálódhat a piac.

Az elmúlt napok eladói nyomása valószínűleg a hazai piacokon is érzékelhető lesz - fogalmazott Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája. A szakember szerint az OTP már múlt héten "előreszaladt" ezen a téren, így talán tompább hatása lesz a rossz hangulatnak.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,35 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 19 029,21 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt. A Mol 265 forinttal, 1,42 százalékkal 18 915 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4030 forintra csökkent, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!