Nincs kétség afelől, hogy az eurózóna átlépte a Rubicont. A bankbetétek egyszeri megadóztatása a 10 milliárd eurós mentőcsomagért cserébe az EU-t feltérképezetlen területre viszi – írja a Wall Street Journal. A lépéssel az eurózóna tabukat is döntöget.

Az euróválság kezdetén a szorult helyzetbe került államoknak hitelt nyújtottak, amelyből meg tudták támogatni megingott bankrendszerüket, ezzel ugyanakkor a pénzügyi nehézségeket a következő generációkra tolták, és egy idő után lufiszerűen felfújódtak az adósságok. A cikk szerzője ezek után végigveszi, hogyan is igyekeztek a helyzetet kezelni Görögországban, Spanyolországban, Írországban és Hollandiában. Görögországban a terheket például az államkötvényeket birtokló befektetőkre hárították.

Ha hamar létrejön egy megállapodás, akkor egy rendszerkockázatot ki lehet iktatni. Még az egyszeri illetékkel is 10 milliárd euróra van szüksége Ciprusnak, ami az ország GDP-jének 60 százalékát jelenti. Az adósság kérdésének rendezésére ugyanakkor nem nagyon van más mód, mivel az ország államadósságának nagy részét brit jog alatt jegyezték le, ez pedig megnehezíti annak átstrukturálását. A helyi törvények alapján jegyzett államadósságot főként helyi bankok vették, így bármilyen ilyen irányú leírás még nagyobb pénzügyi lyukat ütne náluk.

Az egyetlen másik lehetséges alternatíva egy rendezetlen államcsőd lett volna, ami egy majdnem biztos eurózónából történő kilépést vont volna maga után. Egy pénzügyi transzfer vagy közvetlen eurózónás rekapitalizáció, amelyekkel ezt el lehetett volna kerülni, az uniós jogszabályok miatt nem volt lehetséges.

A betétek megadóztatása ugyanakkor megingatta az európai államokban az államilag garantált betétbiztosítások rendszerét, ráadásul az adóztatásról történő szavazás folyamatos elhalasztása tovább növeli az eurózóna instabilitását. Az ország parlamentjének el kell fogadnia a betétek megadóztatását, mivel úgy tűnik, rendkívül kevés helyük van a manőverezésre.