A jelenlegi tendenciák alapján az Egyesült Államokban a nyugdíjakra és egészségügyre költött közpénzek GDP-hez mért aránya 10 százalékról 20 százalékra emelkedhet 2088-ra. 2088 természetesen még rettentő messze van, az ugyanakkor jól látszik, hogy a tendencia nem fenntartható, valamit tenni kell, hogy a mérleg egyensúlyba kerüljön. Két lehetőség van, vagy kevesebbet kell nyugdíjra és egészségügyre költeni, vagy több adót kell beszedni – írja a Pénzügyi Szemle Online blogja.

Mostanában divatossá vált a "Fizessenek a gazdagok!" nézet, vagyis hogy nem a szociális juttatásokat kell csökkenteni, hanem a szükséges pénzt be kell szedni a gazdagokra kirótt extra adókból. Vagyis adóztatni kell a tőkejövedelmeket és a társadalom leggazdagabb 1 vagy 10 százalékát. Ez a Robin Hood-hozzáállás természetesen szimpatikus a társadalom java részének, a gond csak az, hogy a gyakorlatban szinte lehetetlen kivitelezni – mutat rá Sita Nataraj Slavov, az American Enterprise Institute közgazdász kutatója.

Nem csak azért lehetetlen, mert a leggazdagabbakat a legnehezebb adóztatni, hanem azért is, mert a tőkejövedelmek és a tőke adóztatásával az állam visszaveti a beruházásokat és a befektetéseket is, ami a gazdaság növekedési lehetőségeit és a munkahelyteremtést is rontja. Nem véletlen, hogy még a skandináv államok sem adóztatják agyon a tőkét, pontosan tudják ugyanis, hogy a hosszú távú siker alapja a megtakarítás és a beruházás. Mit tehet akkor az amerikai állam, ha nem kívánja megnyirbálni az egészségügyi- és nyugdíjkiadásokat? Nem marad más út, mint a középosztály adóztatása. A tőke helyett tehát a munkát és a fogyasztást kell adóztatni, kiegészülve a "káros termékek" adóival, vagyis az alkoholra, cigarettára és benzinre kivetett adókkal.

Az tehát nem működik, mint a mesében, hogy a szociális államot fenn lehet tartani a gazdagok és a tőke megsarcolásával, ha az Egyesült Államok nagylelkű nyugdíjrendszert és megnyugtató egészségügyi rendszert szeretne, akkor nem marad más út, mint a középosztály terheinek emelése.