Téves az a feltételezés, hogy a minimálbér-emelés munkavállalókat szorít ki a munkaerőpiacról – érvel Pogátsa Zoltán közgazdász legújabb bejegyzésében. Az, hogy a minimálbér-emelés csökkenti a foglalkoztatottságot a közgazdász szerint arra az elképzelésre épít, hogy ezek az emberek nem termelnek meg annyi értéket, mint az új fizetésük lenne. Ez azonban nem egy adatokra épülő állítás, hanem egy feltételezés, magyarán nincs rá bizonyíték. Azonban Pogátsa Zoltán szerint a 2001-2002-es magyar minimálbér-emelés tapasztalata azt mutatja, hogy ez a feltételezés téves volt.

A felvetés azért is érdekes, mert az Orbán-kormány láthatóan lelkes híve a minimálbér emelésének: jelentősen emelték a legkisebb kötelező bért 2001-2002-ben és 2012-ben is. A gazdasági szereplők, számos közgazdász és nemzetközi szervezetek elemzései ezeket a lépéseket általában erősen bírálták, és úgy értékelték, hogy ezzel a kormány jelentősen terhelte a gazdaságot.

A minimálbér-emelés hatásai

A 2001-2002-ben végrehajtott rendkívüli, jelentős minimálbér-emelés közel a duplájára emelte a legkisebb kötelező bért. Ezzel kapcsolatban Köllő János, a munkaerőpiaccal foglalkozó közgazdászok egyik legnagyobb szaktekintélye egy tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a nemzetközi szakirodalom alapján lehetetlen eldönteni, milyen hatása volt Magyarországon a minimálbér emelésének. A magyar helyzetre áttérve Köllő elismerte, hogy a minimálbér-emelést megelőző időszakhoz képest a foglalkoztatási szint nem csökkent.

Azzal kapcsolatban, hogy mi lett volna, ha nem történik meg a jelentős minimálbér-emelés, Köllő arra a következtetésre jut, hogy akkor 12 ezerrel több állás lett volna Magyarországon. Ez egy 3,7 milliós munkaerőpiacon nem jelentős veszteség Pogátsa szerint, különösen, ha ezzel szemben áll szemben az, hogy 2002-ben már a foglalkoztatottak 11 százaléka számára minimális garanciát jelentett a minimálbér, és mindez ráadásul a bérskála efölötti szintjeit is feljebb tolta. Így az emelés legalább 400 ezer ember számára jelentett jelentős könnyebbséget, ráadásul a kereseti egyenlőtlenség is jelentősen csökkent – állapítja meg Pogátsa.

Végtelen történet

Közgazdászok, cégvezetők, munkavállalók, illetve érdekképviseleteik, és az őket pártoló laikusok véget nem érő vitát folytatnak arról, hogy egyáltalán jó e a minimálbér, és leginkább kell-e emelni. A munkavállalók képviselőinek visszatérő panasza, hogy a minimálbér nettó összege nem éri el a létminimumot (ez tavaly 86 ezer forint volt), amellyel az a piacpárti érv állítható szembe, hogy akkor sem jönne el a Kánaán, „ha 1 000 000 forintra növelnék a minimálbért”. Ezeket a béreket ugyanis valakinek ki kellene fizetnie, de természetesen a legtöbben nem tudnák, ezért végül senki sem adna munkát senkinek.  

Az sem elhanyagolható szempont, hogy a minimálbér emelése általában politikai döntés (amely ugyancsak nélkülözi az empirikus megalapozottságot), és a politikai elit évtizedek óta kedveli a szakmai tudással ellentétes, rövid távú politikai haszonnal kecsegtető megoldásokat, még ha azok hosszabb távon a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás ellen hatnak is. Született már tanulmány például arról, hogy a politikai elit rövidlátásának köszönhetjük, hogy hazánk – ellentétben versenytársainkkal – máig nem nyerte vissza a rendszerváltás óta elvesztett egymillió munkahelyet.