Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A 2012-ben SZÉP-kártyákra utalt pénzeket csak május 31-ig lehet felhasználni. Május elején még mintegy 2,5 milliárd forint fel nem használt összeg volt a számlákon, ám várható, hogy a dolgozók felhasználják majd a pénzeket. A SZÉP-kártya 2011-es bevezetése óta már a második legnépszerűbb cafeteria elem lett, minden ötödik cég adna ilyet munkavállalóinak. Ön is rendszeres használója a kártyának? Mire költ róla? Elegendő pénzt kap rá? Mit venne még bele a kalapba? Kérdőív.
Május elején még több mint 2,5 milliárd forint hevert parlagon a Széchenyi pihenő (SZÉP) kártyákon a 2012-ben utalt keretből, a cafeteriaként adott juttatást ugyanakkor május 31-ig el kell használni, különben az összeg elvész – azt visszautalják a munkáltatónak, annak pedig társasági adót kell fizetnie a maradvány után. A korábbi hírek szerint a húsvéti időszak felpörgette a költést, ám a 2,5 milliárdos összeg még mindig igen jelentős, tekintve, hogy sok család számára szinte ez az egyetlen lehetőség, melyet kikapcsolódásra, nyaralásra tudnak felhasználni.
A SZÉP-kártyákon még bennlévő összeg százalékosan ugyanakkor nem nagy, 3-4 százalék, így vélhetően az érintettek a határidő közeledtével nagyobb részt fel fogják használni a meglévő összegeket. A kártya mindeközben szép lassan a második legnépszerűbb cafeteriaelemmé válik, a kkv-szektorban már a cégek 21 százalék tervez ilyen juttatást adni a munkavállalóknak (az Erzsébet-utalvány őrzi első helyét). A jelentős felzárkózás azt is jelenti, hogy egyre több pénz is kerül a kártyákra – a bevezetés óta csak a legnagyobb SZÉP-kártya kibocsátónál, az OTP-nél 120 milliárd felett volt március végén a program indulása óta befizetett összeg –, illetve egyre több dolgozó számára is elérhető a szolgáltatás. Az MKB Bank közlése szerint a SZÉP-kártyáról 70 százalékban a vendéglátás alszámláról költenek a munkavállalók, 15-15 százalékban van jelen a szabadidő, illetve a szálláshely fül.
A hvg.hu arra kíváncsi, hogy olvasói milyen szolgáltatásokat vesznek igénybe a SZÉP-kártyával, ha egyáltalán kapnak ilyen juttatást. Emellett pedig mekkora összegű juttatásban részesülnek, elégedettek-e a juttatás mértékével, illetve mely területeken szeretnék elérhetővé tenni a kártya használatát. Kérjük, töltse ki kérdőívünket, és az eredményeket a jövő hét elején tesszük közzé.
Amit a SZÉP-kártyáról tudni kell |
A SZÉP-kártya 2011-ben indult hódító útjára, ekkortól vette át az Üdülési Csekk szerepét, 2012 elejétől pedig integrálta a korábbi utalványokat. A munkáltatók 2011-ben mintegy 300 ezer forintnyi összeget adhattak kedvezményesen alkalmazottaiknak, ez 2012-től évi 450 ezer forintra növekedett. Belföldi szálláshelyre 225, meleg étkezésre 150, egészségügyi, szépségápolási és sportszolgáltatásokra pedig 75 ezer forint adható. A SZÉP-kártyát a munkáltatónak kell kiváltania a munkavállaló részére a kibocsátó pénzintézetek (OTP, K&H, MKB Bank) egyikénél. Az igénylés díjmentes, a munkáltatónak 35,7 százalékos adó- és járulékterhet kell fizetnie a kártya után. A kártyára átutalt összeget a munkavállaló teljes egészében megkapja, a kártyatulajdonos pedig az összeget teljes egészében felhasználhatja. A SZÉP-kártyákon található összegeket ugyanakkor nem kell azonnal felhasználni, lehet belőle előre is vásárolni: fürdőjegyet, nyaralást, vagy akár fesztiválbelépőket is vásárolhatnak időben későbbre az érintettek. |
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.