szerző:
hvg.hu

A biztonság nem lehet pénz kérdése – hangoztatta a Kossuth Rádióban a Fidesz alelnöke.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának vendége. A Fidesz alelnöke arról beszélt, hogy "még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre", de mivel a "biztonság nem lehet pénz kérdése",

ha kell, még többet fordítanak e célra.

Németh ezután felidézte, hogy

  • jövőre mintegy 513 milliárd forint lesz a honvédelmi költségvetés,
  • hogy ebből 150 milliárd forintot fordítanak haderőfejlesztésre,
  • meg hogy a honvédelmi kiadások kerete több mint 85 milliárd,
  • míg a belügyi szervek költségvetése mintegy 40 milliárd forinttal emelkedik jövőre.

"A biztonság nem lehet pénz kérdése", és ha kell, még többet fordítanak e célra, hangoztatta Németh, ezért is fontosnak nevezve, hogy az országvédelmi alap keretét ötven százalékkal növelték.

©

Az államtitkár szerint az eddig beszerzett új repülők és a meglévő helikopterek felújítása után új helikopterek vásárlása jelenti a légierő fejlesztésének egyik sarokpontját. Szeretnék vonzóvá tennék a katonai pályát, ezért jövőre is 5 százalékkal növelik a katonák illetményét – tette hozzá.

(MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már 10-20 százalékra teszik a magyar kilépést az EU-ból

Már 10-20 százalékra teszik a magyar kilépést az EU-ból

Donald Trump lehet az igazi karácsonyi Grincs

Donald Trump lehet az igazi karácsonyi Grincs

Ezt a hat számot nem találta el senki

Ezt a hat számot nem találta el senki

Felgyújtottak egy nőt Romániában, mert boszorkánynak hitték

Felgyújtottak egy nőt Romániában, mert boszorkánynak hitték

Meghalt Ormos Mária

Meghalt Ormos Mária

Tóta W.: A színház az új CEU

Tóta W.: A színház az új CEU