„Honnan tudjam, hogy jogosan követel-e tőlem, valóban megvette-e a banktól a tartozásomat?”

– háborgott egy, a hitelét nem fizető ügyfél, amikor felszólítást kapott az egyik faktorcégtől, hogy fizesse meg a tartozását. Sok százezer, zömmel lakáshiteles került hasonló helyzetbe az elmúlt években, s még most is több tízezres azoknak a tábora, akiket ez a veszély fenyeget. Ők körülbelül 400 milliárd forinttal tartoznak a bankoknak, ami a mostanság megint felpörgő lakossági hitelállománynak már csak a hét százaléka. Tavaly év végén még 10 százalék volt ez az arány, a devizahiteles válság csúcsán pedig járt 20 fölött is. A képet árnyalja, hogy a bankok igyekeztek kitakarítani a mérlegeikből a befuccsolt jelzálog-, autó- és egyéb lakossági hiteleket – csak az utóbbi másfél-két évben körülbelül 600 milliárd forintnyit adtak el belőlük a faktorcégeknek, olykor hatalmas, névértéken százmilliárdos csomagokban. Korántsem mindegy, milyen alkupozíciót tudnak kialakítani az ügyfelek az új hitelezővel. Hogy nem túl jót, az abból is látszik, hogy 2017-től gőzerővel folynak az ingatlanárverések és a kilakoltatások.

Túry Gergely

Jóllehet, az átruházás az ügyfeleknek olykor kifejezetten hátrányos, semmi sem akadályozza meg a pénzintézeteket abban, hogy ezt tegyék. A magyar jogszabályok – a polgári törvénykönyv vagy a hitelintézeti törvény – szerint ugyanis az ügyfeleknek nincs beleszólásuk abba, hogy a bankjuk eladja-e, s ha igen, kinek a velük szembeni lejárt tartozást. Akad olyan pénzintézet, amely beleveszi a hitelszerződésbe e lehetőséget, de még ez sem kötelező. Annyit szoktak megtenni, hogy a nyilvános általános szerződési feltételeikbe vagy az üzletszabályzatukba beleírják, de az ügyfelek többsége nem szokta végigböngészni ezeket a nehezen olvasható dokumentumokat.

Az adósnak semmilyen módon, semmilyen mértékben nem súlyosbodik a helyzete az átruházással. A tartozása nem nő meg, azt nem terheli magasabb kamat. Egyszerűen más hitelező felé kell teljesítenie ugyanazt a tartozást. A követeléskezelési tevékenység éppen úgy az MNB felügyelete alá tartozik, mint a kölcsönnyújtás, így szabályozott piacról beszélhetünk

– mondják erről a lejárt követeléseiket intenzíven eladogató CIB Bank sajtóosztályán. Tájékoztatni is csak utólag kell az ügyfelet, bár a jegybank 2016-ban kiadott ajánlása szerint ezt 15 napon belül illik megtenni. Ilyenkor az új hitelező egyben a fizetésre is felszólítja az adóst, aki nem kerülhet az eddigieknél előnytelenebb helyzetbe – hangsúlyozza Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója is.

Kivel könnyebb egyezkedni?

„Személyes tapasztalatom alapján furcsamód a bankokkal gyakran sokkal jobb feltételek mellett lehet megállapodni, mint egy pénzbehajtó céggel. Az utóbbiak között sajnos igen nagy arányban akadnak olyanok, amelyek a minél nagyobb profit érdekében elmennek a falig, az utolsó bőrt is lenyúzva az adósról, nem egyszer a befektetett pénzük 2-4-szeresét is összeszedik. Az egyik nagybank leánycégeként működő faktorvállalat például, korlátlan anyagi hátterével élve, rengeteg, nullára leírt követelést vett meg fillérekért, majd busás haszonnal, a hitel bedőlése után sok éven át folyamatosan növekvő késedelmi kamatokkal megfejelve hajtotta be azokat” – osztja meg a másik oldal tapasztalatait Deteky Gábor, az adósoknak dolgozó ügyvéd. Vannak persze etikusan működő faktorcégek is – teszi hozzá. „Volt olyan ügyem, ahol a faktor egy névértéken 140 millió forintosra dagadt, bagóért megszerzett tartozás fedezeteként szolgáló, eredetileg 100 milliósra becsült ingatlant 65 millióért értékesített, az adóssal közösen.

Ebből 10 milliót megkapott az adós, 55 milliót a faktor, amely ennek fejében kiadta a 'tartozás elszámolva' nyilatkozatot. Mindenki jól járt.”

Ilyen vegyes előzmények után nem csoda, hogy az ügyfelek első reakciója sokszor az, hogy nem vesznek tudomást a követeléskezelő cég megjelenéséről. Az MKB és a CIB Bank követeléseit megszerző Debt Invest vezérigazgatója, Virág Attila azt tapasztalja, hogy „első körben az adósoknak kevesebb mint az 50 százaléka reagál”. Az Intrum is megküzdött a 2016-ban több mint 60 millió euróért megvásárolt Erste banki lejárt lakossági jelzáloghitelekkel, de két év alatt az adósok több mint 90 százalékával sikerült kapcsolatot kiépítenie – büszkélkedett Felfalusi.

Stiller Ákos

Főképpen a devizahiteles adósokra jellemző, hogy – ha már nem tudnak kitérni a faktorcég elől – megkérdőjelezik az átruházás jogosságát, mondván, ők ebbe soha nem egyeztek bele. Sokan a bíróságra is elmennek, de hiába, a jogszabályok ebből a szempontból Magyarországon egyértelműek. Hogy ez rendjén van, azt a minap az Európai Bíróság is kimondta egy spanyol ügyben, ahol az adósokkal szembeni követelést mindössze hatszázalékos árfolyamon adta el a pénzintézet egy faktorcégnek. Az adósok érvelése szerint tisztességtelen eljárás volt a hozzájárulásuk nélkül átruházni a tartozásukat, ráadásul, ha tudták volna, hogy a bankjuk ennyivel is megelégszik, ezen az áron ők is kivásárolták volna a saját hitelüket. Az uniós bíróság azonban nem adott nekik igazat. E döntés azonban a magyar adósokra – köztük a devizahitelesekre – az égvilágon semmilyen hatással sincs. Az itteni ügyfelek helyzete sokkal inkább attól függ, hogy mit tudnak kiharcolni maguknak a faktorcégnél. Ez persze súlyos esélyegyenlőtlenséget teremt közöttük, azok járhatnak jobban, akik tájékozottak és van pénzük ügyvédre, bírósági perre. A legelesettebb ügyfelek még azzal a lehetőséggel sem élnek, hogy az MNB alá tartozó Pénzügyi Békéltető Testülethez forduljanak, ha jogtalannak érzik, ami velük történt. A jegybank sajtóosztálya arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy nem jellemző a kifejezetten a követelések engedményezése miatti panasz, az idei összes panaszbeadványnak ugyanakkor a tíz százaléka kapcsolódik valamilyen módon követeléskezeléshez, illetve behajtáshoz.

Néha kell egy kis karakánság

Kevesen tudják például azt, hogy joguk van megnézni, ellenőrizni az eredeti hitelező és a faktorcég közötti engedményezési szerződést, illetve annak a rájuk vonatkozó részét, legyen szó akár banki, akár közüzemi tartozásról. Így bizonyosodhatnak meg arról, hogy ami velük történik, az törvényes. Ám a követeléskezelők – üzleti titokra hivatkozva – általában nem mutatják ezt meg önként. Tény, egy ilyen szerződés rendszerint több száz oldalas, hiszen nem egy, hanem több ezer vagy tízezer ügyféllel szembeni követelés átruházásáról szól, de ettől még – az üzleti titkok kitakarása után – magát az alapszerződést és annak az adott ügyfélre vonatkozó mellékleteit be kell mutatni annak, aki kéri. Ezt tette ügyvédet fogadva egy karakán ügyfél, akitől egy kis összegű távközlési tartozást követelt mindenféle magyarázat nélkül egy ciprusi központú faktorcég jogi képviselője. Az adós ügyvédje követelte a másik fél meghatalmazását, a követelésről kiállított eredeti számlát, illetve a konkrét követelést is tartalmazó engedményezési szerződést, hogy lássa, jogos-e a követelés, illetve jogosan kezeli-e a faktorcég az ügyfél személyes adatait. Nem ment simán, de a két jogász közti „levélcsörte” végén a faktorcég jogi képviselője elnézést kért, majd bemutatott minden szükséges dokumentumot, amelyekből

kiderült, hogy a szóban forgó követelés immár hatéves és elévült, vagyis bírósági úton nem érvényesíthető.

Más módon azonban meg lehet próbálni behajtani és a személyes adatok is kezelhetők addig, amíg a tartozást meg nem fizetik – érvelt a faktorcég jogásza. A konkrét esetben azonban – mit ad isten – törölték a tartozást is, az ügyfél adatait is.

Van, ami nem megy

Arra Magyarországon sincs mód, hogy az ügyfél visszavásárolja a tartozását, úgy, ahogyan azt az említett Európai Bíróság előtt folyó ügyben a spanyol adósok követelték – szögezték le a hvg.hu érdeklődésére több banknál. Annak ellenére így van ez, hogy a bankok veszteséget írnak le, amikor diszkontáron eladják a lejárt követeléseiket, a faktorcégek pedig általában igen jól keresnek rajtuk. „Moral hazard” lenne, ha egy bank a tőke visszafizetéséről kezdene alkudozni az ügyfelekkel, visszaélnének vele. Könnyebbséget a kamatban vagy a futamidőben lehet adni – fekteti le a szakmai alapelvet egy bankár. A faktorcégekkel viszont – legalábbis elvben – lehet és érdemes is alkudozni, mert sokkal rugalmasabban kezelhetik az olcsón megszerzett követeléseket, mint a bankok. Az egyezség nekik is érdekük lehet, egyrészt azért, mert a behajtás hosszú, macerás és költséges, másrészt azért, mert a jegybank újabban elvárja tőlük az ügyfélbarát mentalitást.

Arra azonban a faktorcégeknél sincs mód, hogy az ügyfél a saját tartozása vételárát fizesse meg, ez az ár ugyanis fiktív.

„Az adott portfólió átlagos értékét tükröző csomagárat fizetünk a bankoknak, ami nem vethető össze az egyes követelések elvárt megtérülésével. A számviteli előírások miatt ugyan minden egyes követelést beárazunk, de ennek csak statisztikai jelentősége van” – mutatta be a saját, az ügyfelek számára nehezen értelmezhető szempontjaikat Virág Attila. Mint mondja, ha valaki együttműködik velük, személyre szabott ajánlatot tesznek neki a fizetésre. „Kiemelten foglalkozunk például a szociálisan hátrányos helyzetű ügyfelekkel. A bankok követelésértékesítése sok esetben adósmentés is” – teszi hozzá a meglepőt. Hogy ez a jövőben így lesz-e, majd kiderül, a cég mindenesetre nemrég váltott tulajdonost, most Boros Attila üzletemberé, aki például a letelepedési kötvényprogram aktív közreműködje volt a kínai relációban.

Átruházni egyébként nemcsak lejárt, hanem élő követeléseket is lehet, például akkor, ha egy bank megszűnik vagy profilt vált. Ilyen volt például az utóbbi időben a Citibank lakossági üzletágának az átadása az Erstének, az AXA Bank itteni fióktelepe állományának átruházása az OTP Bankra vagy az Aegon élő jelzáloghiteleinek eladása a Raiffeisen Banknak. Az ügyfél beleegyezése ilyenkor sem kell, viszont előre tájékoztatni kell az ügyletről, s 30 napot adni neki arra, hogy eldönthesse: átigazol az új szolgáltatóhoz, ahol nem érheti semmilyen hátrány, vagy megszünteti a szerződését, ami hitel esetében költségmentes előrefizetést jelent.