Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A légitársaság mindent tagad, de a Wall Street Journal (WSJ) bírósági iratokra és a meggyilkolt üzletember ismerőseire hivatkozva azt írja, hogy Nyikolaj Gluskov komoly leleplezésre készült.
A WSJ információi szerint az egykor az Aeroflot vezetőségében dolgozó (a vezérigazgató helyettese volt), a távollétében Moszkvában korrupció miatt elítélt Gluskov egyrészt a saját ártatlanságát akarta bebizonyítani, másrészt a légitársaság és az orosz titkosszolgálatok szoros viszonyáról tett volna vallomást az előzetes bírósági meghallgatáson.
A WSJ megszólaltatta Alekszandr Litvinyeko özvegyét, Marinát (Alekszandr Litvinyenko, az orosz titkosszolgálat, az FSZB kiugrott tisztje 12 éve halt meg Londonban. Litvinyenko előbb rosszul lett, majd kórházba került, s szinte csak a véletlenen múlott, hogy kiderült: radioaktív polóniumizotóppal mérgezték meg. Moszkva akkor is tagadta a vádakat – pedig Londonban megnevezték az állítólagos elkövetőt, Andrej Lugovojt is, aki amerre járt Európában, radioaktív nyomokat hagyott maga után). A nőnek a férfi arról mesélt, hogy az Aeroflot volt a külföldön dolgozó orosz titkosszolgálatok egyik legfontosabb eszköze. A légitársaság nemzetközi irodahálózatát a szovjet időktől kezdve használták "szolgálati" célokra, a járatokon szállították a fizetéseket és a titkos küldeményeket.
A WSJ birtokába került bírósági papírok szerint Gluskov arról nyilatkozott, hogy az Aeroflot 15 ezres állományból 3,5 ezer (!) ember dolgozott titkosszolgálati fedésben. A lap idézi a légitársaság képviselőjét, Andrej Szorgint, aki mindent cáfolt és közölte: az Aeroflot soha nem volt az orosz titkosszolgálatok pénztárosa. Gluskovot pedig csalónak nevezte, aki lebukott, a bíróság pedig elítélte.
A brit rendőrség gyilkosságként kezeli Nyikolaj Gluskov márciusi halálát. A délnyugat-londoni otthonában holtan talált 68 éves férfi nyakán fojtogatás nyomait találták.
Gluskov hosszú ideig együtt üzletelt Berezovszkijjal, s hazájában börtönbüntetésre ítélték, amiért az Aeroflot légitársaság igazgató-helyetteseként állítólag több mint százmillió dollárnyi összeget sikkasztott. Gluskov tagadta a vádakat, és politikai hátsó szándékot sejtett elítélése mögött – emlékeztet az interfax.ru.
Gluskov Vlagyimir Putyin ellenfelének számított, a több mint egy évtizede Nagy-Britanniában élő üzletember a 2013-ban gyanús körülmények között elhunyt Borisz Berezovszkij barátja volt, s többször is tanúskodott azokban a perekben, amelyeket Berezovszkij indított a Putyin-hű milliárdosként számon tartott Roman Abramovics ellen indított.
Amikor Berezovszkij – legalábbis a hivatalos változat szerint – 2013-ban öngyilkosságot követett el, Gluskov közölte: biztos abban, hogy barátját meggyilkolták. „Egészen más információim vannak, mint amelyeket a média közölt” – mondta akkor.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Miközben a világ a gázai humanitárius katasztrófára figyel, az ENSZ friss jelentése szerint globálisan is riasztó a helyzet: Európányi ember éhezik.
Abban is biztos már, hogy hűtőkamrát létesítettek.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.