Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdos és miniszterelnöki jóbarát tőzsdei érdekeltsége, az Opus-csoport épp aznap tette közzé 2018-as mutatóit, amikor az MNB beszámolt a lakosság vagyoni helyzetéről 2017 végén készített felmérésének első következtetéseiről. A felmérés eredményei és a Mészáros-cég teljesítménye között nincs közvetlen összefüggés, az áthallások fölött azonban nehéz átsiklani: az Opus-csoport 54,1 milliárd forint működési bevétel mellett 24,8 milliárd forint adózott (!) profitot termelt; a lakosság teljes nettó vagyonának 56,4 százaléka a háztartások leggazdagabb tizedének kezében volt. A leggazdagabb 1 százalék birtokolta az összvagyon negyedét, a háztartások szegényebbik felére mindössze a teljes lakossági vagyon 8,9 százaléka esett. A háztartásokat nettó vagyonuk szerint sorba állítva és a sort tizedekre osztva az alábbi eredményt kapjuk: 

A legszegényebb tized nettó vagyona azért negatív, mert körükben több a tartozás, mint az eszköz (beleértve mindent a készpénztől a bankbetéten át az ingatlanokig).

Ez már élen járó vagyonkoncentráció

Utóbbi adat meglepő, eddig ugyanis abban a hitben éltünk, hogy Magyarországon sokkal kisebb a vagyoni egyenlőtlenség. Az MNB 2014-es felmérése (aminek a mostani a következő fordulója volt) azt hozta ki, hogy csak a lakossági összvagyon 48 százaléka a leggazdagabb tizedé, még ezt az adatot használja például az OECD friss, 2019-es társadalmi jelentése. A 48 százalékos szám is nagy egyenlőtlenséget jelez, de nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedő, az uniós országok középmezőnyét jelenti. Az 56,4 százalékos vagyonkoncentráció már dobogós helyet jelentene.

Valójában a leggazdagabb tized vagyonkoncentrációja 2014-ben sem 48 százalék volt, hanem 53 százalék. A különbség abból fakad, hogy az MNB ezúttal kiigazított adatokat közölt. A felmérést a KSH végezte személyes megkérdezéssel, az emberek azonban nem szívesen beszélnek a pénzügyeikről, „a háztartások jelentős része nem vagy csak részlegesen válaszol. Ebből viszont az következik, hogy a felmérés adataiból számolt, a háztartások pénzügyi vagyonára és annak összetevőire vonatkozó adatok alulbecslik a tényleges értékeket”. Magyarul a megkérdezett háztartások önbevallásai alapján például kevesebb lakossági bankbetét-állomány jön ki, mint amennyi valójában van. A jegybank szakértői ezért a nemzeti számlákból származó makrogazdasági adatokkal korrigálták az eredményeket.

A korrigált eredmények alapján a háztartások szegényebbik felének részesedése az összvagyonból alig változott: 2014-ben 8,7 százalék volt, 2017 végén 8,9 százalék. Ennek megfelelően a háztartások gazdagabbik felének részesedése kicsit csökkent a tortából, azon belül viszont a leggazdagabb tized és a leggazdagabb 1 százalék növelte a részesedését, nem is kevéssel: 3,4, illetve 1,9 százalékponttal.

A jövedelmi egyenlőtlenség arányaiban nem nőtt

A vagyonfelmérés eredményei mellé érdemes odaállítani a KSH éves (szintén személyes adatfelvételen alapuló) jövedelemfelmérésének eredményeit. A háztartások vagyona és jövedelme közt nincs szükségszerű kapcsolat, egy háztartás lehet egyszerre vagyoni szempontból gazdag (mondjuk egy örökölt, értékes ingatlannal), de jövedelmi szempontból szegény (mondjuk mert a tagjai keveset keresnek, vagy mert sok a gyerek, ezért alacsony az egy főre eső jövedelem).

Ökölszabály gyanánt azért feltételezhetünk nem szigorú együttjárást: a vagyonos háztartások nagyobb részt egyben magasabb jövedelműek is, és megfordítva, az alacsony jövedelmű háztartások nagyobb részt egyben vagyontalanabbak. Egyfelől magasabb jövedelemből könnyebb vagyont képezni, másfelől a pénzügyi eszközök jelentette vagyon jövedelmet termel a háztartásnak. Ennek megfelelően az MNB felmérése szerint 2017-ben a háztartások (vagyoni szempontból) leggazdagabb ötödének kezében volt a lakossági állampapírok 97 százaléka, a részvények és részesedések 98 százaléka. Ezzel szemben a hitelállomány 31 százaléka a háztartások legszegényebb ötödénél volt – 2014-ben még a 35 százaléka.

A vagyoni egyenlőtlenséggel szemben a jövedelmi egyenlőtlenség nem nőtt 2014 és 2017 között. A (jövedelmi szempontból) leggazdagabb tizedhez folyt be az összjövedelem 24 százaléka mindkét évben. A háztartások gazdagabbik fele az összjövedelem 71 százalékával rendelkezett a háztartások saját bevallásai alapján.

A (jövedelmi szempontból) legszegényebb és leggazdagabb háztartások közt valamelyest záródott az olló, 2017-ben a leggazdagabb háztartások egy főre eső nettó jövedelme 8,2-szerese volt a legszegényebbekének, 2014-ben 8,3-szorosa. Azért tegyük hozzá, mekkora összegekről beszélünk: 2017-ben a legszegényebb háztartásokban 380 ezer forint volt az éves, egy főre eső jövedelem, 63 ezer forinttal több, mint 2014-ben. A leggazdagabb háztartásokban fejenként évi 3,1 millió forintból éltek 2017-ben, 468 ezer forinttal többől, mint három évvel korábban.

Vagyis a leggazdagabb és a legszegényebb háztartások jövedelme arányaiban együtt nőtt, ez számszerűen mégis azt jelenti, hogy a leggazdagabb háztartásoknál csak a növekedés nagyobb volt pár év alatt, mint amennyi a legszegényebbek éves jövedelme. És annak ellenére, hogy arányaiban nem nőttek a különbségek, a jövedelmi egyenlőtlenségek hatalmasok: 

Jövedelmi vetületben elsősorban a vállalkozásból származó bevételek koncentrálódtak, különösen 2010 óta. 2017-ben a vállalkozásból származó összjövedelem 52 százaléka került a háztartások legfölső tizedéhez, 2014-ben még csak 50 százaléka, 2010-ben viszont mindössze 33 százaléka.

A szegények minden dimenzióban mínuszban vannak

Érdekes adalékot nyújt a vagyoni koncentráció növekedéséhez a háztartások nettó jövedelmének és kiadásainak alakulása – továbbra is szem előtt tartva, hogy a vagyoni és a jövedelmi felosztás két külön dimenzió. A KSH a jövedelmi felmérés során arra is rákérdez, a háztartások mire és mennyit költenek fejenként. Ha a háztartások (saját maguk által bemondott) jövedelméből kivonjuk a (szintén saját maguk által bemondott) kiadásaikat, azt kapjuk, hogy a különbség messze a legfölső tizedben a legnagyobb, és ami fontosabb: csak a legfölső tizedben nő érdemben, sőt vannak olyan jövedelmi tizedek, ahol csökken. Más szóval a legfölső tizedben van a legtöbb (és egyre több) olyan jövedelem, aminek az elköltéséről a háztartások nem adnak számot. 

Ez persze érthető, az alacsonyabb jövedelmű háztartásokban a fogyasztásnak bőven van hová nőnie. Egy magas jövedelmű háztartásban (ahol vélhetően magas az életszínvonal) nem feltétlenül költenek többet attól, hogy több a jövedelem.

Figyelemre érdemes, hogy a vagyoni dimenzióban legszegényebb háztartások nettó vagyona negatív, mivel több a tartozásuk, ezzel párhuzamosan a jövedelmi dimenzióban legszegényebb háztartások több kiadásról számolnak be, mint jövedelemről. Helyzetük ráadásul nem javul.

Nem bug, hanem feature

A vagyoni egyenlőtlenség növekedése és a jövedelmi egyenlőtlenség stagnálása nem hiba a magyar gazdaság- és társadalompolitikában, hanem szándékolt jellemző: „Az elmúlt években végrehajtott magyar gazdaságpolitikai fordulat lényege, hogy az élőmunka és tőke adóztatása helyett fokozatosan a beruházásokat és a növekedést elősegítő, a gazdasági szerkezetet pedig kevésbé torzító fogyasztást terhelő adókra került át a hangsúly” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter április 6-án, az uniós pénzügyminiszterek bukaresti találkozóján.

A tárcavezető arról nem ejtett szót, a gazdasági szerkezet torzulásának vagy jellemzőjének számít-e, ha véletlenül pont a miniszterelnök barátja lesz pár év alatt az ország egyik leggazdagabb embere.