Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Június végén jártak pórul.
A hvg.hu korábban megírta, hogy több száz magyar rekedt Tunéziában, mert műszaki hiba miatt nem szállt fel a gépük, és nem küldtek értük másikat. A magyarok többsége a Kartago Tours szervezésében ment ki Tunéziába, és a Tunisair járatával jöttek volna haza.
Az utasok kárigénnyel fordultak az utazási iroda felé, erre most kaptak választ.
A Kartago Tours levelében azt írta, őszintén sajnálják a történteket, elnézést kérnek, egyúttal arról tájékoztatják az utasokat, hogy a járatkésés oka a légitársaságtól kapott információ alapján előre nem látható műszaki hiba volt.
Szerintük mindent elkövettek, hogy a lehetőségekhez képest az utasok a várakozás ideje alatt megfelelő ellátást és információt kapjanak. Az utazási iroda ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a menetrendváltozásból, késésből eredő kellemetlenségekért nem vállal felelősséget, de fejenként felajánl 60 euró kártérítést, „tekintettel a felmerült problémára és az okozott kellemetlenségre”.
A reptéren várakozókat hetekkel ezelőtt végül két csoportban szállították haza, azoknak, akik először jöttek, 16 órát kellett várakozniuk, a második csoport pedig 26 óra késéssel jött haza.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.