Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az állami dolgozók béremelése húzta fel a magyar átlagkereseti adatot januárban.
Idén januárban 411 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, ez nettóba átszámítva 273 300 forintot jelent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Mindkét szám 9,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
A statisztikába azoknak a bére számít bele, akik 5 fősnél nagyobb cégnél vagy állami, önkormányzati cégek alkalmazottjaként dolgoznak teljes munkaidőben. Azaz a jellemzően rosszabbul fizető legkisebb vállalatok dolgozóinak bére nem jelenik meg itt, ahogy azoknak a fizetéscsökkenése sem, akiket a válság alatt részmunkaidőre küldtek.
Az adatok tehát nem mutatják minden magyar bérezését, a növekedést az húzta fel, hogy a költségvetési szférában előre ütemezett béremelések voltak – ide tartozik az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése - így ott 13,3 százalékos növekedést mért a KSH. Eközben a vállalkozásoknál 8,5 százalékkal nőtt azoknak az átlagbére, akik megtartották az állásukat teljes munkaidőben.
Mivel az infláció ugyanekkor 2,7 százalékos volt, a reálkereset 6,6 százalékkal nőtt.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb, 714 900 forint, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb, 247 500 forint.
A nemek közötti különbség továbbra is nagyon nagy: a bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 447 200, a nők esetében 375 500 forintot ért el, ami a férfiaknál 9,2, a nőknél 10,2 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.