Idén 8 százalék lesz a költségvetések hiánya és 98 százalék az államadósság mértéke az éves GDP-hez viszonyítva az eurozónában. Ez köszönőviszonyban sincs a stabilitási paktummal, amely 3 százalékban állapította meg a költségvetési hiány és 60 százalékban az államadósság maximumát. Már a pandémia előtt is sok tagállam küzdött a stabilitási paktum követelményeivel kezdve Franciaországgal, de a legnehezebb helyzetben Olaszország volt.

A pandémia miatt minden tagállamban öntötte a pénzt az állam a gazdaságba, hogy megakadályozza az összeomlást. Angela Merkel német kancellár elérte, hogy a kérdésben addig nagyon szigorú németek is belementek ebbe.

Fukarok kontra déliek

A párizsi Le Monde értesülései szerint Macron azért is kívánja napirendre tűzni az első félévben a stabilitási paktumot, hogy maximálisan tudja érvényesíteni a francia érdekeket egy választási évben.

Az eurozóna fukar államai ugyanis azt sürgetik, hogy 2023 január elsején állítsák vissza a stabilitási paktumot, méghozzá abban a formájában, ahogy azt 1997-ben elhatározták.

Csakhogy erről a déliek csoportja hallani sem akar. Nem véletlenül: a számok azt mutatják, hogy erre képtelenek lennének: Olaszországban az államadósság meghaladja az éves GDP 160 százalékát, Görögországban a 200 százalékot.

Maga Franciaország is ebbe a csoportba tartozik, hiszen az államadósság az év végéig elérheti a GDP 115 százalékát és a költségvetés hiánya pedig az 5 százalékot.

Mindez úgy alakult ki, hogy a francia gazdaság október végén elérte a járvány előtti szintet.

Macron a választási kampányban nem kötelezheti el magát a 3 százalékos költségvetési hiány mellett, mert az sok népszerűtlen intézkedés meghozatalát tenné szükségessé.

60 helyett 100 százalék

„Amikor a maastrichti egyezményt megfogalmazták, akkor még volt értelme a 60 százalékos államadóssági határnak, de most már nincs, mert nagyobb az államok adósságelviselő képessége” – hangsúlyozza Klaus Regling, az uniós helyreállítási alap elnöke, az Európai Bizottság gazdasági osztályának egykori vezetője, aki az Euractivnak nyilatkozott.

Klímaváltozás elleni küzdelem

Macron – a spanyol kormányfővel együtt – azzal érvel, hogy a zöld beruházások, melyeket minden uniós tagállam bevállalt, jelentős mértékben megterhelik az állami költségvetést. Előzetes számítások szerint 0,5–1,0 GDP-arányos plusz kiadást jelent ez minden uniós tagállamnak. A francia elnök szerint ezt nem kellene beleszámolni a deficitbe, és ezzel a déliek egyetértenek, hiszen számukra is szinte lehetetlen vállalkozás lenne az eredeti stabilitási paktum követelményeinek a teljesítése.

A fukar államok a fejüket ingatják: számukra a stabilitás mindennél fontosabb.

A Bundesbank elnöke állítólag részben azért távozott, mert számára a stabilitási paktum felvizezése elfogadhatatlan lett volna. Theo Waigel német expénzügyminiszter, akit az euro atyjának is neveztek, nyíltan állást foglalt a paktum követelményeinek enyhítése ellen: "mindig voltak hangok a stabilitási paktum reformja mellett, de ezek mindig hibásnak bizonyultak. Hiba lenne, ha enyhítenék a kritériumokat. A tagállamok állandóan valamilyen kiskaput kerestek mondván, hogy a katonai költségvetést vegyük ki a paktumból vagy most a pandémiára hivatkoznak. Mindig az volt a helyes magatartás, hogy ellenálltak ennek."

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke amellett foglalt állást, hogy meg kell fontolni a zöld beruházások kivételét a stabilitási paktumból. A fukarok viszont azzal érvelnek, hogy nagyon nehéz megmondani, hogy mi számít valójában zöld beruházásnak.

Macron abban reménykedhet, hogy Németországban a zöldek a kormánykoalíció tagjai lesznek. Jelenleg elszánt küzdelem folyik Berlinben azért, hogy ki legyen a pénzügyminiszter. Ha a zöldek társelnöke kapja meg ezt a tárcát, akkor nyilván nagyobb nyitottságot tanúsít ebben a létfontosságú kérdésben, mint mondjuk az FDP vezetője, aki a fukar német vonalhoz tartja magát.

Brüsszel konzultációt hirdetett az ügyben. Macron igyekszik a maximális politikai támogatást megszerezni az Európai Unióban az új stabilitási paktumhoz. Annál is inkább, mert a jövő évi választásokon igen jól mutatna, ha prezentálni tudná az új stabilitási paktum tervezetét, mely jóval előnyösebb Franciaországnak, mint a korábbi volt. Csakhogy Berlinben várhatóan Olaf Scholz lesz a kancellár, aki pénzügyminiszterként nyerte meg a választásokat azzal, hogy úgy osztott pénzt a gazdaságnak és a családoknak, hogy azzal nem tette kérdésessé Németország pénzügyi stabilitását.