Tetszett a cikk?

Nem ütközés, hanem a szerelvények elektromos vezetékkel való érintkezése okozta a súlyos áldozatokat követelő csütörtöki észak-koreai vonatrobbanást - közölte egy ENSZ-tisztségviselő. A Vöröskereszt regionális küldötte bejelentette, adataik szerint 54-en haltak meg és 1249-en sebesültek meg.

Ötvennégy ember vesztette életét és 1249 sebesült meg az észak-koreai vasúti szerencsétlenségben, illetve 1850 ház dőlt össze és további 6350 épület rongálódott meg Rongcsonban – közölte pénteken John Sparrow, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) regionális küldötte. Az első híradások kőolajat és cseppfolyósított gázt szállító szerelvények összeütközésének tulajdonították a tragédiát, de az újabb jelentések szerint a szerelvény robbanóanyagot szállított, s a balesetet elektromos vezetékkel való érintkezés okozta.



Az első dél-koreai sajtójelentések arról írtak, hogy 3000 halott és sérült áldozata is lehet a tragédiának. Az ICRC küldötte a mentési munkálatok előrehaladtával az áldozatok számának növekedését valószínűsítette.





Tizennyolc órával a hatalmas robbanás után még mindig füstfelhők gomolyognak az észak-koreai Rongcson városa felett.



Go Kun megbízott dél-koreai elnök pénteken leszögezte, ha az információk igazak, nagyon súlyos balesetről van szó. Részvétét nyilvánította az észak-koreai népnek, és jelezte, hogy országa kész humanitárius segélyt nyújtani. Eközben Kína is orvosi segítséget ajánlott fel. (MTI)
Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Tilos jelzésen ment át egy vonat a Keletiben

Tilos jelzésen ment át egy vonat a Keletiben