Francia menü bátor zenerajongóknak
A Les Musiciens du Louvre – Marc Minkowski vezényletével – idehaza bátornak számító műsort adott: a Zeneakadémián felületesen ismert francia zeneszerzők ismeretlen művei szólaltak meg.
Les Musiciens du Louvre
Km.: Anne Sofie von Otter (ének), Florian Cousin (fuvola),
karmester: Mark Minkowski. március 29., Zeneakadémia
Marc Minkowski Elbűvölőek voltak © Gramofon |
A hangverseny Camille Saint-Saëns fiatalkori, ambiciózus és szellemes II. szimfóniájával kezdődött (nem valószínű, hogy ezzel a művel az elmúlt 20-25 évben találkozhattunk Budapesten). A francia Brahmsnak is nevezett komponista művén érződik a nem franciás orientáció (Haydn, Schubert, Mendelssohn) elsőbbsége, ám az egész tálalás eleganciája, arányossága, helyenként szürreális bája, tervezett esetlegessége Párizst vizionálja (ahol a darab annak idején – természetesen – nem aratott sikert). Az első tétel kócos – és nagyon kócosan is játszott – bizarr fúgája, a szemérmes és törékeny – és ekként is megszólaltatott – lassútétel, a rafinált scherzo, majd a német szimfonikus tradíció szellemében fogant, ám mégis súlytalanná alakított finálé arról győzött meg, hogy a darabot érdemes lenne magyar zenekaroknak is műsorra tűzni.
A szimfónia után dalok csendültek fel. Marie-Joseph Canteloube zenekari dalait (Chants d’Auvergne – Auvergne-i énekek) egy sztárallűröktől mentes énekesnő, Anne Sofie von Otter adta elő. Otter igazi egyéniség, jelentős színpadi személyiség, nagy kultúrájú, de nem bizsergetően szép hangú énekesnő, aki – ahogy mondani szokás – túl van pályája delelőjén. A hatodik sorból hallgatva nem volt hiányérzetem, de tudni véltem, hogy a hátsó sorokban alig hallanak belőle valamit. A változatos zsánereket felvillantó, dél-franciaországi dalokat feldolgozó ciklus kifejezetten jól állt Otternek, a néha invenciózus, néha banálisan szalonzeneszerű kíséretet remekül játszotta a zenekar. Érdemes volt figyelni rájuk, mert a hangzáskép alapján el-eljátszhatott az ember a gondolattal: milyen lehet egy ilyen együttessel Debussy Pelléasa?
Marc Minkowski mindkét rész előtt kijött a közönség elé, hogy néhány szót szóljon a programról. Tőle tudhattuk meg például az Erard zongora korát. Remek hangulatban volt a világ legjobban vezénylő mackója: jópofa angolsággal elmondott, pantomimmel és jelbeszéddel fűszerezett konferálása derűs hangulatot teremtett. A derű egyébként is Minkowski vezénylésének fontos eleme; egy alkalommal még azt is jelezte az első hegedűsnek, hogy tessék mosolyogni. A második rész nyitószámát azzal vezette fel, hogy Gabriel Fauré nemcsak egy Requiemet írt, hanem többek között színpadi kísérőzenéket. Shakespeare Velencei kalmárjához szerzett kompozíciójából ezúttal négy tételt játszottak el. A most hallott mű (Shylock) alapján talán nem gondolnánk, pedig nagyon is valószínű, hogy Fauré a következő évtized egyik újra felfedezett zeneszerzője lesz.
Kifejezetten jelentéktelennek ható darabot hallottunk a folytatásban, Camille Saint-Saëns öregkori zenekar-kíséretes fuvoladarabját (Odelette, op. 162). A szólót a zenekar fiatal fuvolistája, Florian Cousin játszotta. Visszafogottan, szimpatikusan. A koncert vége Otteré volt, aki ismét az Auvergne-i énekekből adott elő néhányat. Az első részben hallott produkciójához képest személyisége és hangja is nyitottabbá vált, a ráadásként magyarul elénekelt két Kodály-dallal pedig végképp elbűvölte a hallgatóságot.
Molnár Szabolcs
Gramofon Zenekritikai Műhely
Anyaisten: a kegyetlen szeretet hangjai
Létezik kortárs magyar operairodalom - csak éppen itthon nem játsszák a külföldön bemutatott magyar darabokat. A Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál programszerkesztői ezt az adósságot igyekeznek ledolgozni. Idén Tihanyi László Anyaisten (Génitrix) című zenedrámáját prezentálták a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
Méltatlan nyitány a Tavaszi Fesztiválon
Rá lehet sütni a kritikusra, hogy túlságosan kényes, de számomra bizony rosszul összeállított, nem kellő gonddal szervírozott menü benyomását keltette a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye. Nincs mit tenni, mint várni a többi koncertet és a többi világsztárt – hogy mielőbb feledhessük a Bajor Állami Zenekar és Kent Nagano középszerű produkcióját.
Koncepciótlan Puccini-zsenge félszcenírozva
A Puccini-évben nehéz bármiféle újdonsággal előrukkolni, hiszen művei a legnépszerűbbek közé tartoznak. Így aztán mindenki az érdekességre hajt: Torre del Lagóban például – ahol operái tetemes részét komponálta és ahol évtizedek óta Puccini Fesztivált rendeznek nyaranta – az ifjúkori zsengét, az Edgart állítják idén a középpontba. Ezt mutatták be félig szcenírozva a budapesti Operaházban is, a Tavaszi Fesztivál keretében.
Jánosok passiója
A Gramofon Zenekritikai Műhely recenzense olyan koncerten járt, amelyről – kezdetben úgy gondolta – nem szívesen ír. Mert amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Most mégis tesz egy próbát, és megkísérli felidézni ennek a katartikus estének egy-egy pillanatát.
Extázis Michel Camilóval
Michel Camilo jöttének hírére igencsak felbolydult a hazai jazzrajongók tábora – olyannyira, hogy zsúfolásig megtöltötték a Millenáris Teátrum széksorait. Még meg sem jelent a színpadon, de a konferanszban nevének említésére már óriási lelkesedésének adott hangot a publikum. Meg is kapták tőle, amit vártak.
