New Cool Collective
április 19., Millenáris Fogadó

A New Cool Collective koncertjeit a szemfülesek elkaphatták már pár évvel ezelőtt a Fonó Budai Zeneház Holland-Magyar Jazzfesztiválján vagy a győri Mediawave fesztiválon is. A zenekar több tagja, így a szaxofonos Benjamin Herman vagy a gitáros Anton Goudsmit komolyan profitált a Fonóban rendezett szakmai konferenciákból és a köréjük szervezett jazzfesztiválokból, amelyeken a két úriember több formációban is tiszteletét tette már a magyar közönség előtt. Korrekt zenészekről van szó, ahogy közös csapatuk, a New Cool Collective is korrekt zenét játszik. Korrektek reggaeben, funkyban és mindenféle latin műfajokban. Jó hatással van rájuk a tehetséges ütőhangszeres, Jos De Haas, aki a nyugat-afrikai Guineában szerezte autentikus tudását, és irányításával a zenekar repertoárjának afro-beat vonala is kitűnő kezekben van. A mostani koncerten két ütőhangszeres is játszott; külön aláhúzva az afro-latin kiemelt szerepét. A kompozíciók ötletesek, szellemesek, a számok előadására a precizitás jellemző.

New Cool Collective Túl jófiúk? © Gramofon archív

Innentől azonban már jönnek a problémák. A New Coollal az a baj, hogy túl pontos, ami kedvezőtlenül hat a fent nevezett műfajok hiteles előadása közben. Hiányoznak azok az apró off-beatek, a groove-nak az az észrevehetetlen „swingje”, amely ha működik, akkor a reveláció erejével hat. Erre szokták mondani, hogy nem lehet tanulni. Ez az, ami hiányzik a New Cool játékából – nem állna meg a lábán egy Rio de Janeiro-i klubban. Másrészt erőteljes fáradtság és rutin tapasztalható a zenekar játékában: nagyjából ugyanazt a repertoárt hallhattuk itt, mint amivel a csapat bemutatkozott jó pár éve Budapesten. A néhány kivétel közül kiemelkedik a kínai zongoraművész, Lang Lang tiszteletére szerzett nóta, amely a régi kung-fu filmek komolykodó-kacagtató stílusát idézi – erőteljes latin háttérrel megtámogatott retro-boogie-ban.

A szaxofonos Hermanra egyfajta kényszeres hangulatcsinálás is jellemző: a modoros beüvöltések, az a színpadi játék, amely kínosan elárulja magát, és inkább arról szól, hogy „úgy teszek, mintha eufóriában lennék a saját zenémtől, pedig most játszom épp kétezredszerre ugyanazt” – nos, ez inkább komikussá teszi az öltönyben bohóckodó zenészeket. Mindez nem passzol ahhoz a magas szintű hangszeres tudáshoz, amely egyébként az együttes valamennyi tagjára jellemző. A New Cool Collective tizenöt éve turnézik a világban, de a pálya karbantartása során nem maradt idő a kreativitás megőrzésére. Déja vu kerülgetett, amikor a Millenárison hallgattam őket: ugyanazon a szalagavató-hangulatú koncerten éreztem magam, amit évekkel ezelőtt hallottam, és untam is egy kicsit már akkor is. Az amszterdami jófiúk nem tudnak kinőni a buliból: az évek során nem sikerült markánsan irányt váltani, a régi hangvételben viszont nem képesek megőrizni játékuk lendületét. Marad az öltöny, a vidám kurjongatás, a gyér közönségsorok tapsoltatása – és a végén a számla kitöltése.

H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely