Tizenöt évig tartó szalagavató
A New Cool Collective azon kevés holland zenekar közé tartozik, amelyeknek több évre visszamenő kapcsolatuk van a magyar közönséggel. Mégis úgy kezdték mostani koncertjüket, mint akik csodálkoznak, hogy egyáltalán van Budapesten akárki, akit érdekel a zenéjük. Miért is van ez? Szerintem talán azért, mert ezek az amszterdami fiúk guineai groove-ot énekelnek öltönyben.
New Cool Collective
április 19., Millenáris Fogadó
A New Cool Collective koncertjeit a szemfülesek elkaphatták már pár évvel ezelőtt a Fonó Budai Zeneház Holland-Magyar Jazzfesztiválján vagy a győri Mediawave fesztiválon is. A zenekar több tagja, így a szaxofonos Benjamin Herman vagy a gitáros Anton Goudsmit komolyan profitált a Fonóban rendezett szakmai konferenciákból és a köréjük szervezett jazzfesztiválokból, amelyeken a két úriember több formációban is tiszteletét tette már a magyar közönség előtt. Korrekt zenészekről van szó, ahogy közös csapatuk, a New Cool Collective is korrekt zenét játszik. Korrektek reggaeben, funkyban és mindenféle latin műfajokban. Jó hatással van rájuk a tehetséges ütőhangszeres, Jos De Haas, aki a nyugat-afrikai Guineában szerezte autentikus tudását, és irányításával a zenekar repertoárjának afro-beat vonala is kitűnő kezekben van. A mostani koncerten két ütőhangszeres is játszott; külön aláhúzva az afro-latin kiemelt szerepét. A kompozíciók ötletesek, szellemesek, a számok előadására a precizitás jellemző.
New Cool Collective Túl jófiúk? © Gramofon archív |
Innentől azonban már jönnek a problémák. A New Coollal az a baj, hogy túl pontos, ami kedvezőtlenül hat a fent nevezett műfajok hiteles előadása közben. Hiányoznak azok az apró off-beatek, a groove-nak az az észrevehetetlen „swingje”, amely ha működik, akkor a reveláció erejével hat. Erre szokták mondani, hogy nem lehet tanulni. Ez az, ami hiányzik a New Cool játékából – nem állna meg a lábán egy Rio de Janeiro-i klubban. Másrészt erőteljes fáradtság és rutin tapasztalható a zenekar játékában: nagyjából ugyanazt a repertoárt hallhattuk itt, mint amivel a csapat bemutatkozott jó pár éve Budapesten. A néhány kivétel közül kiemelkedik a kínai zongoraművész, Lang Lang tiszteletére szerzett nóta, amely a régi kung-fu filmek komolykodó-kacagtató stílusát idézi – erőteljes latin háttérrel megtámogatott retro-boogie-ban.
A szaxofonos Hermanra egyfajta kényszeres hangulatcsinálás is jellemző: a modoros beüvöltések, az a színpadi játék, amely kínosan elárulja magát, és inkább arról szól, hogy „úgy teszek, mintha eufóriában lennék a saját zenémtől, pedig most játszom épp kétezredszerre ugyanazt” – nos, ez inkább komikussá teszi az öltönyben bohóckodó zenészeket. Mindez nem passzol ahhoz a magas szintű hangszeres tudáshoz, amely egyébként az együttes valamennyi tagjára jellemző. A New Cool Collective tizenöt éve turnézik a világban, de a pálya karbantartása során nem maradt idő a kreativitás megőrzésére. Déja vu kerülgetett, amikor a Millenárison hallgattam őket: ugyanazon a szalagavató-hangulatú koncerten éreztem magam, amit évekkel ezelőtt hallottam, és untam is egy kicsit már akkor is. Az amszterdami jófiúk nem tudnak kinőni a buliból: az évek során nem sikerült markánsan irányt váltani, a régi hangvételben viszont nem képesek megőrizni játékuk lendületét. Marad az öltöny, a vidám kurjongatás, a gyér közönségsorok tapsoltatása – és a végén a számla kitöltése.
H. Magyar Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely
Csodák márpedig vannak - még a MÁV-nál is
A parádés tavaszi fesztiválprogramok között meglapult néhány „normális” koncert is. Akik április első péntekjén Andrew Davis és Arkagyij Vologyosz helyett Takács-Nagy Gábort és Kocsis Zoltán választották, nem bánták volna meg, ha valóban választhatnak. A MÁV Szimfonikusok bérleten kívüli estjének hamar híre ment, a Zeneakadémia nagyterme teljesen megtelt.
Megannyi Lucifer
A tett halála az okoskodás – szögezi le Lucifer. Megannyi Éva (és Ádám) fanyalog okoskodón Zsótér Sándor legújabb operarendezésén, Ambrus Mária meghökkentő színpadképén. Ha jól számoltam, harmincöt zenedráma van ebben az évadban a Magyar Állami Operaház repertoárján. Nem szeretném, ha mindegyik épp ilyen keretben jelenne meg. De Haydn operájának, az Orpheusz és Eurüdikének magyarországi bemutatója végre nemcsak helyi értékű esemény volt. Két estére az európai zenés színjátszás éllovasának tekinthette magát a dalszínház.
Ékesszóló könnyedség és foghíj
Enyhén foghíjas nézőtéren lépett fel a Mahler Kamarazenekar a Művészetek Palotájában. Kimagasló produkciót hallhattunk, talán az idei koncertévad egyik csúcsát.
Sztárénekesek Budapesten: jó itt fellépni?
Olyan énekes sztárok léptek föl az elmúlt napokban Budapesten, akiknek jöttét tényleg várta a közönség. Akik nem a leszálló ágban lévők kategóriáját képviselik, hanem azt a minőséget, amely a fővárost visszaemelheti a fontos európai zenei állomások közé. Kritikusunk összegez.
Nigel vagyok és jazzelni akarok
Miután az ötvenkét éves angol hegedűvirtuóz, Nigel Kennedy mindent elért a klasszikus zenében, amit lehetett, egy ideje a könnyebb műfajnak tartott jazzben próbálgatja szárnyait. Nagyok az ívek, de a röppálya nem túl kiegyensúlyozott. Nem vesz tudomást arról, hogy aki nem tanulja meg a szárnymozgatás technikáját, könnyen a földbe csapódik. Mi tartja mégis a levegőben?
