Tetszett a cikk?

Egy hónapon belül beköltözhetnek új otthonaikba a zalai „Golán-fennsíkon” élő roma családok. A falu nevezetes romatelepének felszámolását koordináló Hálózat az Integrációért Alapítvány legalábbis ezt ígéri számukra.


Hat családi ház felújítását fejezik be ezekben a hetekben a zalai Garaboncon és Nagyradán. A munkálatokat a Hálózat az Integrációért Alapítvány által megbízott szakemberek, illetve a civil szervezet kőműves képzésében

© PLT
részt vevő roma fiatalok végzik. A falu melletti telepen embertelen körülmények között élő családoknak alakítanak ki új, fürdőszobás otthonokat az átlagosan hatmillió forintért megvásárolt házakban. A tervek szerint a költözés után a település szégyenfoltjának számító telepet azonnal eldózerolják.

A telepen élőkkel és az őket befogadó falubeliekkel a Zalai Hírlap munkatársa beszélgetett

„Rettenetesnek éltük meg a tehetetlenséget” – személyes élményből indult a magyar-francia fejlesztés, amely demenciával élők százezrein segíthet

„Rettenetesnek éltük meg a tehetetlenséget” – személyes élményből indult a magyar-francia fejlesztés, amely demenciával élők százezrein segíthet

A HM elmondta, milyen dokumentumokkal akarja bizonyítani, hogy Ruszin-Szendinek ukrán kapcsolatai vannak

A HM elmondta, milyen dokumentumokkal akarja bizonyítani, hogy Ruszin-Szendinek ukrán kapcsolatai vannak

60 óráig körözhet a levegőben az új amerikai lopakodó, aztán jöhet a halálos csapás

60 óráig körözhet a levegőben az új amerikai lopakodó, aztán jöhet a halálos csapás

Az EU feloldotta a Szíriával szembeni gazdasági szankciókat

Az EU feloldotta a Szíriával szembeni gazdasági szankciókat