szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tegnap este saját csapata kezdte el leszedni a város útjai mentén lévő oszlopokra szerelt hirdetéseket, melyeken Szili Katalin polgármester-jelöltet népszerűsítette az MSZP. A választási bizottság szerint megsértették a választási törvényt azzal, hogy félreérthetően használták az „összefogás” szót a plakáton.

Szili Katalin választási plakátján ugyanis nagy kezdőbetűvel jelent meg az "összefogás" szó, így azonban arra az Összefogás Egyesületre asszociálhattak a választók, amely valójában a Fidesz jelöltjét támogatja. Erre válaszul szerelték le az összes érintett plakátot hétfő éjszaka a pécsi utcákról, helyi információk szerint ezek helyére napokon belül újakat fognak rakni, amelyeken Szili Katalint mint az "ÖSSZEFOGÁS JELÖLTJÉT" (csupa nagy betűvel) hirdetnék.

Mint ismert, a helyi választási bizottság a múlt héten törvénysértőnek ítélte, hogy az MSZP-sek az "Összefogás" kifejezést szerepeltetik hirdetésükben, mondván, ezzel megtévesztik a választókat, hiszen a városban a szó csak az Összefogás Pécsért Egyesület nevében szerepel - Kővári Jánosék pedig már többször is elhatárolódtak Szili Katalintól.

MTI Itthon

Pécsi választás: Juhász visszalép Szili javára

Mégsem indul a május 10-én esedékes választáson Pécs polgármesteri székéért Juhász István. A pécsi közgyűlés független képviselője egyben Szili Katalin szocialista jelölt támogatását kérte a neki ajánlószelvényt adó választóktól. AZ MDF is az MSZP jelöltjét támogatja.

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Fennhangon ment az üvöltés, hogy nincsen nőnap virág nélkül 

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani