szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kicsit visszavesz a tempóból az őszi időjárás, valamennyire felmelegszik az idő, a héten van, ahol legalább a késő nyárias idő visszatér – derül ki az Időkép.hu előrejelzéséből.

A következő napokban a nyugati országrészben is fokozatosan meghátrál a hirtelen jött szokatlanul hűvös, őszi időjárás, ezeken a tájakon is melegszik a levegő, így mérséklődik az ország két vége között hétfő óta fennálló éles hőmérsékleti kontraszt. Ennek ellenére továbbra is nyugaton, délnyugaton lesz mérsékeltebb, míg az Alföldön és északkeleten erőteljesebb a nappali felmelegedés.

Szerdán a szűrt napsütéses időszakok mellett még mindig többször lesz erősen felhős fölöttünk az égbolt, és főként a délutáni, esti órákban kelet felől több helyen is kialakulhatnak záporok, zivatarok az ország területén, melyeket intenzív csapadékhullás és viharos széllökések kísérhetnek. Az északi, északkeleti szél zivataroktól függetlenül is többfelé lesz erős, viszont hazánk nagy részén nyárias melegre, 25 és 30 fok közötti hőmérsékletre készülhetünk a legmelegebb órákban. A Dunántúl nyugati, délnyugati felén sem lesz már olyan hideg, mint a hét első napjaiban, jellemzően 22-24 fok közé melegszik délutánra a levegő.

Csütörtökön és pénteken mérsékelt megosztottság lesz jellemző az ország időjárására: miközben nyugaton, délnyugaton gyakran összetornyosulnak majd a felhők, és továbbra is kialakulhatnak záporok, esetleg zivatarok, addig a főváros környékén, az Alföld nagy részén és északon, északkeleten az időnkénti felhősödés mellett többórás napsütésben, igazi nyári hangulatú időben bízhatunk. Továbbra is ezeken a tájakon lesz melegebb: délutánonként jellemzően 28-29, miközben nyugaton, délnyugaton 22-24 fok körüli hőmérsékletet mérhetünk.

Főként csütörtökön még többfelé élénk, erős marad a keleti, északkeleti szél, péntekre azonban már veszít erejéből a légmozgás.

A hétvégén is marad előreláthatólag a nyárias hangvételű időjárás, a napsütést időnként felhők zavarhatják meg, és elszórtan záporokra, zivatarokra is készülnünk kell.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kezelhető lesz az Alzheimer-kór altatógázzal?

Kezelhető lesz az Alzheimer-kór altatógázzal?

Jön a YouTube nagy újítása, végleg kiszűrné a gyerekeket a platformon

Jön a YouTube nagy újítása, végleg kiszűrné a gyerekeket a platformon

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Hazaengedték az Oroszországban fogva tartott amerikai tanárt

Hazaengedték az Oroszországban fogva tartott amerikai tanárt