szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A GDP egy százalékára jutó állami lakástámogatás több tucat csatornán és intézményen át jut el a polgárokhoz, miközben szétforgácsolódik - hangzott el a péntek délután megnyíló 11. Lakásvásárt kísérő konferencián.

Csider László az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium keretében működő lakáspolitikai titkárság vezetője úgy vélte a lakáspolitika, "rejtőzködik, sodródik". Molnár Gyula parlamenti képviselő (MSZP) XI. kerületi polgármester kifogásolta, hogy az elkészült lakáskódex, amely ősszel került volna az Országgyűlés elé, de lekerült a napirendről. Mint polgármester kijelentette: a kerületében lévő másfél ezer önkormányzati bérlakással nem lehet politizálni. 
   
A lakáspolitika alapvető problémáját Harmati László, az FHB vezérigazgató helyettese abban látta, hogy a GDP 1 százalékára jutó lakástámogatás 40 csatornán, fele ennyi intézményen keresztül forgácsolódik szét. A fejlettebb országokban a GDP 2 százalékát kitevő állami támogatás néhány területre fókuszál. Ehhez kapcsolódva fejtegette Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke, hogy sem a lakáspolitikának, sem a lakásépítésnek nincs önálló állami szervezete (a rövid ideig élt OLÉH utolsó elnöke Borsi László volt). 
   
Javaslatként merült fel, hogy az állam a lakás helyett a lakhatást támogassa, ebbe a lakbértámogatás mellé integrálni kellene a ma külön csatornán futó gázár támogatást is. Évi 5-10 milliárd forint lakbértámogatásból már be lehetne indítani a vállalkozói bérlakás építést (az államnak erre amúgy sincs pénze). Az állam szabályozási funkciója nem utolsó sorban a sarc, mondta Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge's csoport tulajdonosa. Példaként hozta fel azt a vizsgálatot, amely utólagos jogértelmezés szerint megemeli a befektetők helyi adó alapját, mivel nem lehet levonni abból a kivitelezőknek kifizetett összeget.
   
A politikai elit gondolataiban nem kapcsolódik össze az a tény, hogy a lakásépítés munkahelyeket teremt (jelenleg 110 ezret) - mondta Soós János, a Budapesti Városfejlesztési Zrt. elnöke. Kitért arra is, hogy egy 10 milliós lakás vételárában 3 millió forint adót fizet a vásárló. Az idén kiadott jelzáloghitelek kétharmada szabad felhasználású, ennek jelentős emelkedése miatt nem csökkent az új hitelek állománya - mondta Harmati László. Az ilyen hitelek negyede azonban újra csak lakás célra (felújításra, korszerűsítésre) fordítódik. 
   
Vita bontakozott ki arról, hogy az állam terheit csökkentendő, a meglévő támogatott forint hiteleket ki lehetne-e váltani deviza hitelre? A részvevők végül abban állapodtak meg, hogy visszamenőleg nem ildomos ezt megtenni. Azt a tévhitet is eloszlatták, hogy a deviza hiteleken kevesebbet keres a bank, mint az állam által
támogatott forint hiteleken.
   
A konferencia végén az optimizmusra okot adó tényekről esett szó. Európában az elmúlt 10 évben - országonként eltérően, de - 2-3-szorosára emelkedtek a lakásárak. Ez a tendencia előbb-utóbb utoléri Magyarországot is, ahol a 4 milliós lakásállomány 20 százaléka nem alkalmas a mai igények kielégítésére. Tehát piac lenne, csak a fizetőképes keresletnek kell megteremtődni - vonták le a következtetést a résztvevők.
hvg.hu Ingatlanmenedzser

Milyen lakásokat adnak át 2008-ban?

2008-ban is sok újépítésű ingatlanlannal bővül a fővárosi kínálat. A legolcsóbb négyzetméterár 236 ezer, a legdrágább pedig 1,3 millió forintos. A tavalyi évhez hasonlóan ismét összegyűjtöttük azokat a fővárosi lakóingatlan-beruházásokat, amelyek befejezése idén esedékes.

444: Használhatatlan programot kényszerítettek rá a védőnőkre

444: Használhatatlan programot kényszerítettek rá a védőnőkre

Egy hónapig nem érintik a Nyugatit az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonatok

Egy hónapig nem érintik a Nyugatit az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonatok

Jelenlegi és volt csapata ifimeccse után az öltözőben balhézott az olasz válogatott sztárja

Jelenlegi és volt csapata ifimeccse után az öltözőben balhézott az olasz válogatott sztárja

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra