szerző:
ingatlanmenedzser.hu

A szakportál szerint mindenhonnan törölnék azokat az eddigi kedvezményeket, amelyeket a gazdasági társaságok...

A szakportál szerint mindenhonnan törölnék azokat az eddigi kedvezményeket, amelyeket a gazdasági társaságok természetes személy tulajdonosai és tagjai élveztek.  Ezután a helyben lakó családi gazdaságoknak, őstermelőknek és egyéni mezőgazdasági vállalkozóknak lennének elővásárlási jogosítványai. Helyben lakónak továbbra is az minősülne, akinek lakóhelye legalább három éve azon a településen – illetve attól maximum 15 kilométerre – van, amelynek közigazgatási határában a megvásárolni kívánt földterület fekszik.

Ez azt jelentené, hogy az állam minden eladásra kínált, illetve megvenni kívánt földterületet megvásárolhatna, ha akarna. A korábban napvilágot látott változtatási koncepció szerint az állam csak a részarány-tulajdonok, az osztatlan közös földtulajdonok és a Natura 2000-es területek piaci árú megvételéhez kapott volna elővásárlási jogosítványokat.

Az állami elővásárlási jogot a nemzeti földalapkezelő szervezet (nfa) gyakorolná. Az egyeztetés alatt álló tervezet szerint az elsőhelyi elővásárlási jog biztosításának oka, hogy az nfa a földbirtok-politikai irányelveket érvényesíthesse, és „piaci szereplőként” járhasson el a földadásvételeknél. Így az állam a földpiac aktív szereplőjévé léphet elő, majd a köztulajdonba került termőföldeket – elsősorban családi gazdálkodóknak, illetve a letelepedni és gazdálkodni akaró, gyermekeket vállaló fiatal párok számára - tartós használatba adhassa – állapítja meg a törvénymódosítási tervezet.

Az elképzelések szerint az államot a helyben lakó haszonbérlő, felesbérlő és részesművelő, majd a helyben lakó szomszéd, a helyben lakó, végül pedig a haszonbérlő, felesbérlő és részesművelő követné az új elővásárlási sorrendben. (Most az első helyen a haszonbérlő, a felesbérlő és a részesművelő, illetve a jogi személy vagy jogi személyiség nélküli más szervezet haszonbérlő helyben lakó természetes személy tagja és részvényese állnak, ezután pedig a helyben lakó szomszéd, a helyben lakó és a magyar államot képviselő nfa következik a rangsorban). A tervezett változtatásokból tehát kiderül, hogy a gazdasági társaságok tulajdonosai a jövőben nem kapnának elővásárlási előnyöket.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Morcosítva: máris itt az új 2-es Gran Coupé BMW sportosabb változata

Morcosítva: máris itt az új 2-es Gran Coupé BMW sportosabb változata

"Urban vs Orban" - Egy biciklis oldalnak is bejött a Városházára érkező Karácsony

"Urban vs Orban" - Egy biciklis oldalnak is bejött a Városházára érkező Karácsony

Matolcsyéknak sem tetszik a Facebook pénze

Matolcsyéknak sem tetszik a Facebook pénze

Borkai az ügyei elévülésére játszhat és ez veje miatt Orbán érdeke is lehet

Borkai az ügyei elévülésére játszhat és ez veje miatt Orbán érdeke is lehet

A Fidesz néppárti tagsága még mindig be van fagyasztva

A Fidesz néppárti tagsága még mindig be van fagyasztva

Németországban is dúl már a török-kurd háború

Németországban is dúl már a török-kurd háború