szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Megzabolázható, sőt energiatermelésre is fogható a számos bosszantó jelenséget, megrázó érintkezést okozó dörzselektromosság – állítják amerikai fizikusok.

HVG Zrt.

Néhány kósza felhő miatt halasztotta el egy tesztrakéta felbocsátását öt éve a NASA. Esőre nem volt ugyan esély, a mérnökök mégsem kockáztattak, mert bizonyos felhők a bennük kondenzálódott részecskéknek köszönhetően képesek elektrosztatikusan feltölteni az áthaladó rakétákat, ami ellehetetlenítheti a rádióalapú kommunikációt, s így az irányítást.

A dörzselektromosság (tudományos nevén: triboelektromosság – a tribo görögül azt jelenti, hogy dörzsölni) jelensége különböző anyagok érintkezésekor lép fel: az egyébként semleges molekulák képesek arra, hogy érintkezésükkor néhány elektron átvándoroljon egyikről a másikra, ezzel felborítva a harmonikus elektron-proton egyensúlyt. Ez a feszült állapot fennmarad a tárgyak szétválasztása után is, újbóli érintkezéskor viszont kiegyenlítődik, kisül. Ilyenkor ráz meg például a kilincs.

A tudományosan elsőként 1757-ben leírt egyszerű, hétköznapi jelenség hasznosítása a megfelelő anyagok összepárosításán múlhat.

Ennek mikéntjéről a HVG e heti számában olvashatnak.

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Attól nőtt nagyot a gyógyszertárak bevétele, hogy nagyobb kiszerelésben árulnak sok gyógyszert

Cukorbetegek milliói sóhajthatnak fel, meglepően hamar megjelenhetnek a vércukorszintet 24 órában mérő órák

Cukorbetegek milliói sóhajthatnak fel, meglepően hamar megjelenhetnek a vércukorszintet 24 órában mérő órák

Hat és fél év börtönt kapott az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára

Hat és fél év börtönt kapott az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára

Tüntetést szerveznek a magyar bírók, hogy megvédjék a függetlenségüket

Tüntetést szerveznek a magyar bírók, hogy megvédjék a függetlenségüket