szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A NASA mindhárom Mars körül keringő űrszondája megúszta a találkozást a bolygó mellett elsüvítő üstökössel vasárnap.

Sértetlenül megúszta az üstökössel való találkozást, illetve elkerülte az üstökös porát a NASA három Mars körül keringő űrszondája – jelentette az amerikai űrkutatási hivatal.

Ehhez egy trükkre is szükség volt, a Mars Odyssey, a Mars Reconnaissance Orbiter és a légkörmegfigyelő Maven űrszondának ugyanis el kellett bújnia a bolygó mögött. A manőverről a NASA egy illusztrációt is közölt, ezen az látható, ahogy a három űrjármű felsorakozik egymás mellett a Mars veszélymentes oldalán. 

nasa.gov

A Siding Spring elnevezésű üstökös vasárnap mindössze 139 500 kilométerre repült el a vörös bolygó mellett. Az égitest a Naprendszer külső tartományából, az 50-100000 csillagászati egységnyire lévő, úgynevezett Oort-felhőből érkezett, ahol milliárdnyi üstökösmag kering. Az üstökös nagy portartalma veszélyt jelenthetett volna a Mars körül keringő amerikai űrszondák számára.

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"