szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem kilencszáz finnországi elítélt genetikai vizsgálata révén két olyan gént azonosítottak, amelyek az erőszakos bűncselekmények elkövetésének rizikóját növelhetik. A kutatás eredményeiről a Molecular Psychiatry című folyóiratban jelent meg tanulmány.

A nemzetközi kutatócsoport 895 erőszakos és egyéb bűncselekmények miatt elítélt DNS-vizsgálatát végezte el. A világon ez az első olyan kutatás, amely a bűnelkövetők ilyen nagy csoportjának genetikai "mintázatát" elemezte - olvasható a PhysOrg hírportálon és a BBC hírei között.

A tudósok kimutatták a MAOA és a CDH13 gének olyan mutációját, amelyek lényegesen nagyobb gyakorisággal találhatók meg az erőszakos bűncselekmények elkövetőinél. A MAOA az agyi ingerületátvivő anyagok, a dopamin és a szerotonin anyagcseréjét szabályozza, a CDH13 pedig a feltételezések szerint az indulatok féken tartásáért felelős, és szerepet játszhat a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) kialakulásában.

A vizsgálatba bevont elítélteket az általuk elkövetett bűntények jellege szerint két csoportra osztották. 78 személy esetében volt a legerősebb az összefüggés a génvariációk és a korábban elkövetett cselekmények súlyossága között. Ezeket a személyeket a rendkívül agresszív elkövetők kategóriájába sorolták, a csoport tagjainak bűnlajstromában összesen 1154 gyilkosság, emberölés, emberölési kísérlet vagy tettlegesség szerepelt, további 114 elkövető rovásán legalább 1 gyilkosság volt. Mint kiderült, az adott személyek mindegyikénél alacsony volt a MAOA aktivitása, ez egyebek mellett "dopamin-hiperaktivitást" eredményezett, különösen alkohol vagy amfetamin hatására. Mint a szerzők megjegyzik, Finnországban a bűncselekmények túlnyomó többségét alkohol vagy drogok hatására követik el.

"A nem erőszakos bűncselekményekért elítéltek körében a két gén egyikének vonatkozásában sem fedeztünk fel lényeges eltérést. Ez azt jelzi, hogy a MAOA és a CDH13 specifikusak az erőszakra való hajlam tekintetében" - emelik ki a szerzők, akik szerint a finnországi erőszakos bűncselekmények 4-10 százaléka hozható összefüggésbe e két génnel. A MAOA és a CDH13 hordozóinál 13-szoros a valószínűsége az ismételt erőszakos bűnelkövetésnek.

A szerzők ugyanakkor rámutatnak, hogy a két gén semmiképp sem alkalmazható a potenciális bűnelkövetők kiszűrésére, hiszen több génnek is szerepe lehet az agresszív magatartás kialakulásában.

"Még a magas rizikójú génkombináció hordozóinak többsége sem követ el soha bűncselekményt" - hangsúlyozta a vizsgálat kapcsán Jari Tiihonen, a stockholmi Karolinska Intézet professzora, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: a teljes népességre kivetítve igen alacsony a súlyos bűncselekmények aránya. Ennek fényében kijelenthető, hogy ha az ominózus génkombináció növeli is a bűnelkövetés relatív kockázatát, az abszolút rizikó rendkívül alacsony.

Késésekkel és járattörlésekkel küzdenek nagy európai repülőtereken a hó és jég miatt

Késésekkel és járattörlésekkel küzdenek nagy európai repülőtereken a hó és jég miatt

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Elvesztette a választást, elvitte a WC-kagylót az irodájából São Paulo egyik képviselője

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett